G7: Júniusban a MÁV minden második IC szerelvénye legalább öt percet késett

2023. augusztus 3. – 05:42

Másolás

Vágólapra másolva

2023 első öt hónapjában már csak az IC-szerelvények 71 százaléka tudott öt percnél kevesebbet késni, írja a G7. A portál grafikonokon mutatta be, hogy az elmúlt öt évet figyelembe véve hogyan alakult a MÁV késése, minden év első öt hónapjának azonos időszakát hasonlították össze. Ez alapján minden tizedik vonat legalább öt percet késik, míg minden huszadik vonat negyedóránál is többet.

Nyáron még jobban megugrott a késések száma:

Júniusban már a MÁV minden második IC szerelvénye legalább öt percet késett.

Különösen a távolsági és a regionális forgalomban ugrott meg a késések mértéke. Nemcsak a kisebb, de a nagyobb késések száma is rekordokat döntött júniusban: minden negyedik IC-szerelvény legalább negyedórát késett, ami 2016 óra a legrosszabb mutató.

Nemzetközi összevetésben csak 2018-ra érhetők el európai adatok a vasúti késésekről, amik más módszertan szerint készülnek, mint a MÁV-Start által publikált adatok. De az akkori adatokhoz viszonyítva is az látszik: európai viszonylatban is kiemelkedően sokat késnek a vonatok Magyarországon.

Arról, hogy miért hullik darabjaira szemünk előtt a MÁV, ebben a cikkben olvashat hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!