Tepertőbe rejtett csavarokkal csalják lépre a kutyákat a XVIII. kerületben

2023. július 29. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

Kutyákra veszélyes csalétkeket szórnak szét ismeretlenek Budapest XVIII. kerületében. Legutóbb csavarokkal tűzdelt tepertőket találtak kutyasétáltatók a Péterhalmi erdőben.

Vida Ágnes, a XVIII. kerületi Felelős Kutyabarátok Egyesületének elnöke szerint ez már a tizennyolcadik eset volt tavaly október óta, és negyven állatnak okoztak sérüléseket a csalik. A helyzet annyira elfajult, hogy a gazdák jelzései alapján közösségi térképet készítettek az eddigi esetekről.

Tavaly a rendőrség és a polgárőrség együtt járőrözött a környéken, nyomozás is indult, gyanúsított még nincs. Egy állatorvos elmondta: ilyen helyzetekben az is előfordulhat, hogy a fémdarab beékelődik, és átszúrja az állat belét vagy gyomrát, ez pedig életveszélyes is lehet.

Hasonló esetek voltak már Debrecenben és Józsefvárosban is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!