Szöges virsliket és mérgeket találtak Józsefvárosban kutyafuttatókban és azokon kívül is

2023. április 23. – 20:34

Másolás

Vágólapra másolva

A józsefvárosi önkormányzat felhívást tett közzé, amiben arról írnak, a kerületben „felütötte a fejét az emberi gonoszság”, áprilisban kutyafuttatókban és azon kívül is élelembe helyezett gombostűkről érkeztek bejelentések.

Az elkövető(ke)t arra figyelmeztetik, az állatok megmérgezése súlyos bűncselekmény. „Ha az állatkínzást méreg alkalmazásával vagy az állat elpusztítására alkalmas csalétek kihelyezésével több állat pusztulását okozva követik el, a büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.” Emlékeztetnek arra, hogy még csak be sem kell hogy következzen az állat elpusztulása, hiszen a törvény szerint „két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő még az is, aki ilyen bűncselekmény elkövetésére készül”

A Józsefvárosi Újság azt írta, hogy a ZöldEb nevű egyesület már napokkal ezelőtt felhívta a figyelmet a szöges virslikre a Mátyás téren, de azóta más helyeken is megjelentek különféle mérgezett vagy szögekkel, illetve gombostűkkel tűzdelt csalétkek.

Az önkormányzat arra kéri azokat, akik mérgezett vagy veszélyes csalétkeket találnak, hogy szedjék össze a gyanús élelmet és értesítsék a többi kutyást. Ha nem tudják, milyen fórumon tegyék meg ezt, vagy a megtaláló nincs fent a Facebookon, a ZöldEb Egyesület segít a hír elterjesztésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!