Gyerektáborból kóborolt el egy ötéves kisfiú, egy autós sem állt meg mellette az 1-es főúton

2023. július 28. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

Sokáig egyedül bolyongott Abda külterületén, az 1-es főút mellett egy kisfiú, aki egy közeli gyermektáborból sétált át a veszélyes útszakaszra. A gyermek mellett jó ideig egyetlen autós sem állt meg – írta Facebook-odalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A megszeppent kisfiúnak végül az éppen arra járó Gaál Szabolcs rendőr törzszászlós, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőre segített. A törzszászlós elmondása szerint a fiúnak az ijedtség okozta szótlanságon kívül más baja nem volt, de miután megnyugtatta, perceken belül ezt is sikerült feloldania.

A fiú ezután már megmondta a nevét, és azt is elárulta, hogy 5 éves, és hogy egy táborban nyaral. Azt azonban már nem tudta megmondani, hogy melyikben. Gaál Szabolcs ezután egy közeli benzinkúton kiderítette a tábor helyét, majd visszavitte a kisfiút, akit ekkor már nagyon kerestek. A rendőrség értesítette a szülőket is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!