28 százalékkal több hallgatót vettek fel idén a felsőoktatásba, mint tavaly

2023. július 27. – 11:56

28 százalékkal több hallgatót vettek fel idén a felsőoktatásba, mint tavaly
A Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvény résztvevői a fővárosi Budapest Parkban 2023. július 26-án – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A felsőoktatásba felvettek száma 28 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ez az elmúlt tíz év legmagasabb száma – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára, írja az MTI. Szerdán este 8-kor hozták nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárokat, így kiderült, kit és hova vettek fel a szeptembertől induló képzésekre. Összesen 126 449-en felvételiztek valamelyik felsőoktatási intézmény szakára, közülük 94 785 hallgatót vettek fel. Tíz felvett jelentkezőből 8 diák állami ösztöndíjjal kezdheti meg tanulmányait.

Még néhány országos összesített adat:

  • 43 százalékkal nőtt a vidéki egyetemekre felvettek száma, idén már minden második diákot ilyen intézménybe vettek fel.
  • 34 százalékkal nőtt a műszaki, természettudományi, mérnöki és informatikai területre (MTMI) felvettek száma.
  • Műszaki területen 44 százalékos a növekedés.
  • Az agrárium területén 28 százalékos.
  • A pedagógusképzésben pedig 67 százalékos.

A legtöbb diákot az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vette fel.

BME

Az elmúlt tíz év legmagasabb átlagpontszámai kellettek idén a BME-re való bejutáshoz. 2023 szeptemberétől 5026 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), ami az előző évhez képest közel ötszázalékos növekedést jelent. A BME-s alapképzési és osztatlan szakokon közel 4113 fő tanulhat tovább ősztől. A Műegyetem minden szakján megtartotta az emelt szintű érettségi elvárását. Az állami ösztöndíjas képzési formában az átlagpontszám 427,8 pont, az önköltséges formában felvettekkel együtt is meghaladja a 425 pontot.

Corvinus

A legkeresettebb alapszakokhoz még a tavalyinál is magasabb pontszámra volt szükséges a Corvinusra való bejutáshoz: a legtöbb pont, 480, az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás alapszakra kellett. 14 százalékkal nőtt az angol nyelvű képzésre felvett magyar hallgatók létszáma, így a most induló évfolyam csaknem fele már angolul teljesíti tanulmányait. Összesen 2085 hallgatót vett fel a Budapesti Corvinus Egyetem a 2023/24-es tanévre a központi felvételi eljárásban. Alapképzésen 1536, mesterképzésen 483, osztatlan képzésen pedig 66 diák kezdheti meg tanulmányait szeptembertől. Idén a nappali alapszakra felvett hallgatók csaknem 70 százaléka, a nappali mesterképzésre felvett hallgatóknak pedig mintegy 90 százaléka térítésmentesen tanulhat a Corvinus Ösztöndíjprogram keretében.

ELTE

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 12 225-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől. Alapszakra 7802, felsőoktatási szakképzésre 180, mesterszakra 2964, osztatlan szakra 1279 főt vettek fel. A felvettek közül 9620-an nappali, 2416-an levelező és 189-en esti munkarendben kezdik tanulmányaikat. A felvettek 85 százaléka, 10 424 fő állami ösztöndíjas finanszírozási formában fog tanulni. A legtöbb hallgatót a Bölcsészettudományi Kar (2278) veszi fel, amelyet a Gazdálkodástudományi Kar (2226), majd a Pedagógiai és Pszichológiai Kar (1546) követ. Legnagyobb létszámmal induló alap-, illetve osztatlan szakok a jogász (818), a programtervező informatikus (687), a gyógypedagógia (612) és a pszichológia (431).

Semmelweis

A Semmelweis Egyetem hat karán összesen 2796-an kezdhetik meg tanulmányaikat a szeptemberben induló tanévben, ami csaknem 20 százalékos emelkedést jelent a múlt évhez képest. Jelentősen nőtt az első helyen a Semmelweisre jelentkezők száma is, és jellemzően a bejutáshoz is magasabb pontszámokra volt szükség. 19 százalékkal több hallgatót vettek fel a Semmelweis Egyetemre, összesen 2796-an kezdhetik meg tanulmányaikat az intézmény hat karán, közülük 2514-en állami ösztöndíjas, 282 fő önköltséges képzésben. Az összes jelentkező száma és az első helyes jelentkezőké is mintegy 25 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!