Hosszú idő után először egyeztetett a MOK Pintér Sándorral, de csak kisebb eredményeket értek el

2023. július 26. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú idő után egyeztetett egymással a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Belügyminisztérium július 24-én. A MOK beszámolója szerint a találkozót a MOK elnöksége kezdeményezte.

„Elmondható, hogy valós, érdemi egyeztetésre került sor, melynek van néhány kisebb azonnali eredménye, több területen közös munka kezdődik, de vannak olyan területek is, ahol továbbra is jelentős a nézetkülönbség” – írták.

Az egyeztetésen a Belügyminisztérium részéről többek között Pintér Sándor belügyminiszter, Takács Péter egészségügyi államtitkár, Felkai László közigazgatási államtitkár és Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató vett részt. A MOK részéről az elnök, Kincses Gyula, az alelnök, Álmos Péter, valamint a szervezet két titkára volt ott a találkozón.

Az orvosi kamara és a minisztérium között 2023 elején mérgesedett el a viszony, miután a kormány a kamarának nem tetsző módon kezdte el átalakítani többek között az ügyeleti rendszert. Az orvosok a MOK vezetésével tiltakozásba fogtak, amit március elején a kormány azzal torolt meg, hogy a kötelező kamarai tagság megszüntetésével gyakorlatilag kibelezte a MOK-ot. Az egészségügyi törvény módosításáról és a MOK szerepéről itt írtunk bővebben.

A MOK azt írja, „a tárgyalás megkezdésétől egyértelmű volt, hogy a BM alapvetően a megkezdett útján és stílusában kíván tovább menni, utólagos korrekcióra csak korlátozottan nyitott”. Hozzátették viszont, hogy a minisztérium egyes tervezett változások előkészítésben számít a MOK együttműködésre, és ehhez kaptak is felkérést feladatokra.

Takács Péter államtitkár az egyeztetésen elmondta, hogy az alapellátási indikátorok finomítása folyamatos marad, de kormányzati a cél az, hogy az alapellátásban

  • a bérkiegészítés beépítésre kerüljön a finanszírozásba;
  • a teljesítés – minősítés (indikátor) alapú finanszírozás aránya tovább növekedjen, és az alapellátó orvosok jövedelme ne az életkortól, hanem a „teljesítményétől” függjön.
  • A szakdolgozói bértámogatást nem tervezték megemelni a szakdolgozói béremelésnek megfelelően, azt a praxisfinanszírozásból kigazdálkodhatónak tervezik, de a kapott visszajelzések alapján még keresik a módját, hogy ez megadható legyen. Egyértelmű ígéret nem hangzott el, de válasz rövidesen várható.
  • A rezsiköltségek átvállalását nem tervezik.
  • Kormányzati cél, hogy a törvényben meghatározott időpontra (2028) csak meghatározott létszámot ellátó praxisok maradjanak fenn.
  • A praxisalap létrehozását tervezik, de csak majd azzal összefüggésben, ha az Okfő él a praxishatár átrendezési, összevonási jogával (az elhangzottak szerint 2028 körül).

A megbeszélésen Pintér Sándor kitért a nyolcórás orvosi munkaidőre is. A miniszter ezzel kapcsolatban „nagyon határozott véleményt fogalmazott meg és érdemi vitára nem volt nyitott” – írta a MOK.

A minisztérium szerint a módosításra azért volt szükség, mert

„Magyarországon 8 óra a rendes munkaidő, így a szakrendelők orvosainak is ennyi időt kell munkával töltenie”, valamint „az ország kórházaiban eltérő gyakorlatok vannak, szeretnének egységesíteni”.

Ráadásul a minisztérium álláspontja szerint az eddigi munkaidő-kedvezmény eredeti okai már nem jellemzőek. Takács Péter elmondta, hogy lehetőség lesz 6 órás munkarendre, de akkor ehhez igazítják a bérezést is.

A kamara szerint azonban a teljes munkaidőt nem lehet 8 óra rendelési idővel kitölteni, mert egyrészt ilyen munkaterhelés már ellátásbiztonsági kockázat, másrészt az orvosnak a rendelési időn kívül vannak adminisztratív feladatai is.

A MOK hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést nem tekintik lezártnak, és az írásbeli egyeztetések során a munkacsoport tapasztalatai, javaslatai alapján ki fognak még térni rá.

A MOK javaslatára, „hogy az orvosi és szakdolgozói fizetések legyenek inflációkövetőek, miniszter úr tömören válaszolt: nincs erre lehetőség, úgy gondolja, senki nem részesül infláció követő bérezésben más területeken sem”.

Több területen viszont nyitott volt a MOK-kal való együttműködésre a minisztérium. A MOK vezetésével munkacsoportok vizsgálhatják a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos teendőket, a járóbeteg-ellátás, szakrendelői rendszer átalakítására is kidolgozhatnak javaslatot, vizsgálni fogják a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségeit a radiológiában és a pathológiában, és Pintér Sándor arra is megkérte a MOK-ot, hogy a kirendelésekkel kapcsolatos szabálytalanságokat és méltánytalanságokat gyűjtsék össze.

„A MOK kezdeményezésére létrejött megbeszélés partneri hangnemben, a megszólalás lehetőségét mindenkinek biztosítva zajlott. Néhány területen – elsősorban félreértéseket eloszlatva – gyorsan egyetértés alakult ki, megoldások születtek. Ugyanakkor lényeges területeken maradtak fenn érdemi nézetkülönbségek” – összegezte a találkozó eredményeit a kamara.

A MOK teljes beszámolója itt olvasható el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!