Nyílt levélben kérik Orbánt közlekedési szervezetek, hogy ne zárja be a vidéki vasútvonalakat

2023. július 26. – 20:42

Másolás

Vágólapra másolva

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a Magyar Közlekedési Klub és több más szervezet, hogy a vasútvonalak bezárása ellen tiltakozzanak. A MÁV július 21-én jelentette be, hogy augusztustól bezárnak tíz vasúti mellékvonalat.

„Szervezeteink értetlenül állnak a döntés előtt"

– áll a nyílt levélben.

A Magyar Közlekedési Klub szerint a döntés teljesen szembemegy a kormány vidékbarát politikájával, sőt, nagyon hasonlít a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok megközelítésére, aminek ellenzésével a Fidesz „nem kevés politikai tőkét kovácsolt". Emellett a klub szerint szembe megy fél-egy évvel ezelőtti döntésekkel, és az, hogy ilyen hirtelen, vita nélkül jelentették be, aláássa az államba vetett bizalmat.

Bár a MÁV tagadta, hogy a döntés mögött a nemrég történt Bz-baleset állna, a klub szerint ez a gyors döntés közvetlen oka. Úgy látják, hogy a félelem jogos, de a döntést pótcselekvésnek tartják.

„A megspórolt 5 motorvonat jelentéktelen, a magyar vasút járműgondjai százas nagyságrendűek, itt valódi elképzelésekre, szakmai munkára van szükség, nem egyik napról a másik napra élésre"

– írták.

Kiemelik, hogy a falusi térségeket kiszolgáló regionális vasúthálózat már régóta válságban van. Ezt azonban nem pénzügyi, hanem felfogásbeli válságnak tartják. A vasúti és buszos közlekedést az ország nagy részében rossznak tartják, szerintem nem elég még arra se, hogy az igényeket alapszinten kiszolgálja. Pedig, írják, a falusi vasúthálózatok olcsón fejleszthetők. „Ami egy Rákos-Hatvan, vagy Budapest-Belgrád fővonal fejlesztésénél 100 Ft, az ezeken a helyeken 10, vagy 1 Ft. Valójában tehát nem pénz, hanem elhatározás kell."

„Az ukrán és egyéb válságok idején az még érthető lenne, ha sok százmilliárdos fejlesztési projekteket töröl, vagy elhalaszt a kormány, de amikor a falusi ember szájából nézi ki a közlekedési miniszter a tízforintosokat, az minden szinten méltatlan egy vidékbarát Kormányhoz."

A levélben megoldásokat is ajánlanak: a magyarhoz hasonló vasúthálózatokon több olyan, eladó használt jármű van, ami jobb, mint amik most itthon ezekben a régiókban járnak. Ezekre kéne a klub szerint lecsapni.

„Amennyiben a MÁV-Start nem alkalmas a feladata ellátására, számos környező ország példáját követve (Szlovákia, Ausztria, Románia, Németország, Csehország stb.) meg lehet bízni más vasúti céget is a feladat ellátásával. Jelentkező bőven volna, közszolgáltatási szerződés keretében jobb járművekkel azonnal át tudnák venni a szolgáltatást számos vasútvonalon"

– olvasható a másik javaslatuk.

Úgy látják, hogy a miniszteri tárcánál hiányzik a szakmai tudás és a jövőkép, és nem tartják megoldásnak, hogy irreálisan olcsón adják a bérletet, hogy aztán a kieső bevétel következményeként az utasok bennégjenek a vonatban".

A levelet aláírta:

  • Magyar Közlekedési Klub,
  • Közlekedő Tömeg,
  • Bakonyvasút,
  • Sétáló Budapest,
  • Nagykanizsa-Barcs-Pécs vasútvonal,
  • Levegő Munkacsoport,
  • Székesfehérvár-Komárom vasútvonal,
  • Veszprém-Lepsény(-Dombóvár) vasútvonal,
  • Pápa-Tatabánya vasútvonal,
  • RegionalBahn,
  • Pannonvasút Egyesület,
  • 47. Komló-Dombóvár vasútvonal,
  • Verebély László Vasúttörténeti Egyesület.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!