Orbán: A nagyok fogadják el, hogy két Nap van az égen

2023. július 22. – 10:26

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán szerint ebben a helyzetben nekünk, kisebbeknek nem osztottak lapot, de a nagyoknak el kellene fogadni, hogy „két Nap van az égen”, ez radikálisan más gondolkodás, mint az elmúlt pár száz évé. Orbán szerint a két félnek egyenértékűnek kéne elfogadniuk egymást.

De ebből mi az, ami ránk tartozik? – tette fel a kérdést a miniszterelnök, majd meg is válaszolta. Szerinte egy új egyensúly beállítása egy egész nemzedéknyi időt igényel, még a gyerekeink is ebben a korszellemben fogják leélni az életüket, nekünk, magyaroknak is ebben kell boldogulnunk, ezt figyelembe véve kéne alakítani a magyar terveket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!