Újabb durva gumilerakatot talált a Momentum képviselője

2023. július 21. – 18:09

Másolás

Vágólapra másolva

Használt autógumi-lerakatot talált Tompos Márton országgyűlési képviselő (Momentum) a vas vármegyei Sorkifalud külterületén. A temetővel szemközti, cserjés-fás részen ránézésre gumiabroncsok ezrei hevernek, közvetlenül egy hulladéklerakás illegalitására a figyelmet felhívó tábla szomszédságában.

Tompos néhány hete már jelentkezett egy hasonló találattal a zajdai laktanya területéről. Ezzel kapcsolatban a képviselő nyilvánosan elérhető adatok alapján feltárta, hogy a telepet kezelő cég, a T.J.L. GumiRec Hulladékhasznosító és Kereskedelmi Kft. több szálon is Benkő Ádámhoz kötődik, aki a Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkárának, Benkő Tamás Jánosnak a testvére.

Tompos Márton szerint a cég Zajda mellett Devecseren is több ezer tonna gumihulladékot hagyott a város határában. Ebben az ügyben megkerestük az illetékes vármegyei kormányhivatalt, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a cég hulladék előkezelésére és hasznosítására vonakozó engedélyét 2023. április 5-én azonnali hatállyal visszavonták.

A mostani, sorkifaludi lerakatról pedig azt derítette ki Tompos a telek tulajdoni lapja alapján, hogy 2016 és 2020 között félig Benkő Ádám édesanyjáé volt. A dokumentum alján szerepel egy bizonyos Oracan Kamirou benini állampolgár neve is, aki „a zajdai laktanyára hordott gumikért felelős cég végső tulajdonosa volt” – mondja a videóban a politikus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!