Elütött egy idős férfit egy szegedi trolibuszvezető, és még neki állt feljebb

2023. július 20. – 09:02

Másolás

Vágólapra másolva

Elütött egy idős férfit egy szegedi trolibuszvezető tavaly ősszel. A buszvezető ahelyett, hogy felsegítette volna a vérző férfit, inkább szidalmazta, és végignézte, ahogy nehezen feltápászkodik az úttestről. A Szegedi Járási Ügyészség most segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat ellene – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség közleménye.

2022. szeptember 26. esős nap volt Szegeden. Az egyik helyi trolijáraton egy idős férfi utazott a csomagjaival. Reggel 8 órakor leszállt a végállomáson, és át akart kelni az úton a megállóban várakozó troli előtt. Ekkor azonban a trolibusz vezetője kellő körültekintés nélkül kihajtott a megállóból, és elütötte az idős férfit, aki ettől az úttestre zuhant. Ezt észlelve a vezető megállt, kiszállt a buszból, és ahelyett, hogy felsegítette volna a vérző sértettet, szidalmak közepette nézte végig, ahogyan az idő férfi feltápászkodik és csomagjait magához véve, nehézkesen távozik.

A trolibuszvezető sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítette, ennek lehetőségét sem ajánlotta fel a helyszínen a sértettnek. A járási ügyészség a vádlottat segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. A bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!