Megszüntették az Orbán Viktor pisai kiruccanása ügyében indított nyomozást

2023. július 18. – 11:06

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyészség megszüntette a nyomozást Orbán Viktor pisai kitérője kapcsán – közölte Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

Hadházy Ákos idén márciusban azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert egy hivatalos egyiptomi tárgyalásról visszatérő honvédségi gép március elsején 1000 kilométeres kitérőt tett, és azért szállt le Pisában, mert Orbán Viktor és felesége Firenzében és Velencében egy magánjellegű programon vettek részt. Hadházy szerint ez a magánprogram alsó hangon 3-4 millió forint adófizetői pénzbe került, ami hűtlen kezelés gyanúját veti fel.

A feljelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség április 6-án elutasította, de június 18-án a bíróság utasította az ügyészséget, hogy mégis folytassa le a nyomozást. Alig egy hónap alatt lefolytatták, majd kilencoldalas indoklásban közölték a képviselővel, hogy nem indítanak eljárást.

Az ügyészség érvelése szerint „a költséghatékonyság – mint szempont – csak abban az esetben vehető figyelembe, ha ez a védelem ellátásának hatékonyságát egyáltalán nem befolyásolja”.

„Amint erre a jogszabályok is utalnak, a védelem ellátásának módját és szintjét előzetes elemzés (vélemény) alapján határozzák meg, az pedig, hogy a meghatározottaknál enyhébb – adott esetben kevesebb költséggel járó – védelmi szint is elegendő lett volna-e, nem a tények, hanem az utólagos feltételezések körébe tartozik, így jelentőséggel nem bírhat” – írta az ügyészség. Hozzátette azt is, hogy a vonatkozó jogszabályok a személykísérés során a technikai eszközök biztosítása vonatkozásában semmilyen költséghatékonysági kötelezettséget nem írnak elő.

Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédségnek nem kell figyelembe vennie a költségeket az utak szervezése során, így – az ügyészség meglátása szerint – felelősségre sem vonható.

A bíróság korábban arra hivatkozva rendelte el a nyomozást, hogy még ha a miniszterelnök magánjellegű útjának technikai biztosítása állami kötelezettség is, vagyon elleni bűncselekmény – akár hűtlen kezelés – ettől függetlenül megvalósulhat. Hadházy feljelentéséről, a bíróság álláspontjáról és az ügyészség ellenérveiről itt írtunk bővebben.

A képviselő a posztjában azt írja, panaszt fog benyújtani a bíróságnál az ügyészségi határozat miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!