Hadházy: A bíróság utasította az ügyészséget, hogy nyomozzon Orbán Viktor pisai kiruccanása ügyében

2023. június 18. – 11:27

Másolás

Vágólapra másolva

A bíróság utasította az ügyészséget, hogy nyomozzon Orbán Viktor pisai kiruccanása ügyében – tette közzé a Facebookon a vonatkozó bírósági végzést Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő szerint ez az első olyan eset, hogy az EU nyomására megnyitott bírói felülvizsgálati lehetőség visszakozásra, nyomozásra kényszeríti a Polt Péter által vezetett ügyészséget. Az ügyészség azt közölte: a bíróság csak a költséghatékonyság vizsgálatát tartja szükségesnek, de az ügyészséggel együtt úgy ítéli meg, hogy a miniszerelnök pisai utazásánál nem történt hivatali visszaélés.

Hadházy Ákos idén márciusban ezért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert egy hivatalos egyiptomi tárgyalásról visszatérő honvédségi gép március elsején 1000 kilométeres kitérőt tett, és azért szállt le Pisában, mert Orbán Viktor és felesége Firenzében és Velencében egy magánjellegű programon vett részt. Hadházy szerint ez a magánprogram alsó hangon 3-4 millió forint adófizetői pénzbe került, ami hűtlen kezelés gyanúját veti fel.

A feljelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség április 6-án elutasította. Az ügyészség azzal érvelt, hogy a repülőgépen védett személy tartózkodott, és a repülőgép és személyzete biztosította a védett személyek kísérésében való részvételhez szükséges személyi és technikai feltételeket. Az ügyészség álláspontja az volt, hogy ez a technikai jellegű segítség jogszabály alapján nemcsak a kormányfő kairói hivatalos útjára, hanem az olaszországi magánjellegű programjára is megillette a miniszterelnököt. A személyvédelem nem miniszterelnöki juttatás, hanem állami kötelezettség, így a költségei az államot terhelik – állt az indoklásban. A személyi védelem ráadásul a miniszterelnök magánjellegű útjára is kiterjed. Ha a miniszterelnök a hivatalos útjáról előbb Magyarországra repült volna, majd innen utazott volna repülővel Olaszországban, az szükségszerűen magasabb költségekkel járt volna – állította az ügyészség.

Hadházy szerint azonban az Egyiptomba utazó, majd onnan visszautazó hivatalos delegációt szállító honvédségi repülőgépnek nem volt, nincs, és nem is lehet semmilyen magánjellegű kitérője költségvetési közpénzen, még magáncélú használat esetén sem. A magáncélú használat okán ezért a honvédségi repülőgép jogszerűen nem tehet kitérőt, és rendkívüli indok hiányában nem is szállhat le a pisai repülőtéren, az 1000 kilométeres kitérőt tehát semmi nem indokolta.

Hadházy megtámadta az ügyészség elutasító határozatát. Mint írja, erre korábban nem volt lehetőség, „eddig ha Polt (Péter legfőbb ügyész) azt mondta, hogy nincs nyomozás, akkor nem volt. Azonban az EU-s pénzekért kuncsorgó kormány vállalta, hogy bevezeti azt a jogorvoslati utat, hogy korrupciós ügyekben a nyomozást megtagadó határozat bíróság elé vihető.”

Így került sor a Budai Központi Kerületi Bíróság döntésére, amely hatályon kívül helyezte az ügyészség nyomozást elutasító határozatát. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.

A bíróság szerint az ügyész által hivatkozott tényállás részben felderítetlen. A bíróság úgy látja, még ha a miniszterelnök magánjellegű útjának technikai biztosítása állami kötelezettség is, vagyon elleni bűncselekmény – akár hűtlen kezelés – ettől függetlenül megvalósulhat. Az Airbus A319 repülőgép a Magyar Állam tulajdonában, ezért a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében idegen vagyonnak minősül. Az Airbus A319 repülőgép a miniszterelnök rendelkezésére bocsátható a vagyonkezelő által, de a vagyonkezelőre vonatkoznak a rendes gazdálkodás szabályai, mondta ki a bíróság.

A bíróság szerint az ügyészség a személykísérés végrehajtásának módjának megválasztására vonatkozó szabályokat sem tisztázta, mint ahogyan azt sem, hogy a rendes gazdálkodás szabályaitól eltérésre milyen előírások az irányadóak, eltérhetnek-e ettől egyáltalán. A bíróság szerint az ügyészség nem támasztotta alá adatokkal, hogy a személyi kísérés nem okozott vagyoni hátrányt. Meg sem próbálta bizonyítani, hogy magasabb költséggel járt volna, ha Orbán Viktor előbb Budapestre utazik, majd onnan a testőreivel menetrend szerinti járaton Olaszországba. Azt sem vizsgálták, hogy hogyan jött haza a miniszterelnök Magyarországra.

Hadházy szerint a döntés jelentősége nagy, ez az első olyan eset, hogy az EU nyomás hatására kinyitott, bírói felülvizsgálati lehetőség visszakozásra, nyomozásra kényszeríti a Polt Péter által vezetett ügyészséget. A képviselőnek azonban a későbbi eredményt illetően nincsenek illúziói:

„Ennek van jelentősége, de túlbecsülni hiba lenne. Az ügyészségnek ugyanis a nyomozás megtagadásán kívül számos lehetősége van a nyomozás elszabotálására. Az, hogy egy nyomozást megindítanak, nem azt jelenti, hogy azt valóban, a szakma szabályai szerint le fogják folytatni. Ehelyett évekig fognak aktákat tologatni és majd valamikor sok év múlva szépen lezárják eredménytelenül a »vizsgálatot«” – írta Hadházy Ákos.

Ügyészség: A bíróság csak a költséghatékonyság vizsgálatát tartja szükségesnek

A feljelentés állításaival szemben a bíróság és az ügyészség egybehangzó álláspontja szerint a miniszerelnök pisai utazásánál nem történt hivatali visszaélés, illetve a honvédségi repülőgép rendelkezésre bocsátása által hűtlen kezeléssel összefüggésben kötelességszegés. A bíróság a költséghatékonyság vizsgálatát tartja még szükségesnek – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.

A felülbírálati indítványt elbíráló Budai Központi Kerületi Bíróság a végzése indokolásában hosszasan idézte egyetértően az ügyészség határozatában kifejtetteket. Megerősítette azt az ügyészségi álláspontot, mely szerint hivatali visszaélés sem a miniszterelnök, sem pedig más személy részéről nem valósult meg.

Az ügyészség szerint a hűtlen kezelés tekintetében a Magyar Honvédség mint vagyonkezelő felelőssége vizsgálható. A bíróság annak tisztázását tartja még szükségesnek, hogy a biztonsági előírások miként viszonyulnak a költséghatékonyság igényéhez, milyen jogszabályi előírások alapján előzik meg őket. Ennek vizsgálata a bírói álláspont szerint a törvény erejénél fogva csak nyomozás útján lehetséges.

A jogintézmény hatálybalépése óta ez a harmadik felülbírálati indítvány, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság elbírált. A korábbi két esetben a bíróság a felülbírálati indítványok elutasítása mellett minden tekintetben egyetértett azzal, hogy nincs helye nyomozásnak.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!