Sorra törnek a vízvezetékek a nagyobb lakótelepeken a Fővárosi Vízművek szerint

2023. július 17. – 21:15

Másolás

Vágólapra másolva

Sorra törnek a vezetékek a nagyobb lakótelepeken, az elöregedett csövek nem bírják a terhelést – írja a Fővárosi Vízművek a Facebook-oldalán.

Azt írják, hogy a nagy melegben hullámszerűen megnövekedett vízfogyasztás a lakótelepek elöregedett vízcsöveit terheli, a reggeli és esti órákban pedig sorozatosan érkeznek csőtörésekről bejelentések. A képek alapján főleg a XIV., a XV. és a XVI. kerületekben volt csőtörés.

Emellett a munkaerőhiány is problémát okoz, mert nem tudnak időben kiszállni mindenhová.

„Ebben a percben 44 helyen kellene csősérülést javítanunk, közülük hat vízhiányt is okoz!”

Mint írják, a vízdíj 2014 óta nem változott, és nem is fedezi azt az összehangolt munkát, amire a rendszer üzemeltetéséhez és karbantartásához szükség lenne. „Ma a 14 évvel ezelőtti árakon nyújtjuk a szolgáltatást. 1 liter ivóvíz akár a 10. emeletre is házhoz szállítva a nap 24 órájában, kevesebb mint 22 fillér” – írják.

A hőségben nemcsak a csőtörések, hanem a locsolási tilalmak is sűrűsödnek. Több mint húsz Pest megyei településen részleges locsolási tilalmat rendelnek el kora reggel és este: ekkor sem locsolni, sem medencét tölteni nem lehet a vezetékes vízből. A vízhálózat fejlesztése ezeken a területeken is fontos lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!