Hajnalban és este sem szabad locsolni Érden és több Pest megyei településen

2023. július 17. – 07:46

Másolás

Vágólapra másolva

2022 nyarán több mint húsz Pest megyei településen vezettek be vízkorlátozást, hogy elkerüljék a vízhiányos helyzeteket, írtuk akkor. Most Érd, Diósd, Tárnok, Törökbálint, Sóskút, Pusztazámor polgármesterei döntöttek úgy, hogy részleges locsolási tilalmat rendelnek el kora reggel és este: ekkor sem locsolni, sem medencét tölteni nem lehet a vezetékes vízből – áll a Facebook-bejegyzésükben, amire az Index figyelt fel.

A bejegyzés szerint az Érd, Diósd, Tárnok, Törökbálint, Sóskút és Pusztazámor településeket ellátó ivóvízrendszer a nyári időszak reggeli és esti napszakaiban elérte kapacitásai felső határát. A vezetők tapasztalata szerint a csúcsidőszak májustól augusztusig reggelente 5:00 és 9:00 óra közé, esténként pedig 18:00 és 23:00 óra közé esik, részben a kerti locsolásoknak, részben a medencefeltöltéseknek köszönhetően.

Azt javasolják, hogy a lakosság forduljon az alternatív megoldások felé a tilalmi időszakban. Ilyen lehet a „tárolók, hordók feltöltése a vízhálózatról a nappali, nem tilalmi órákban. Az így feltöltött készletekből a víz bármikor felhasználható. Saját kút vagy csapadék-összegyűjtő, csapadéktároló rendszer használata. Automata locsoló berendezések használata este 23:00 óra és reggel 5:00 óra között.”

Az Index cikke szerint hasonlóra kérte felhasználóit a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. is. Ők azt kérték, hogy a lakosság törekedjen az észszerű vízfogyasztásra: korlátozzák az ivóvíz más irányú felhasználását (pl. medencetöltés) annak érdekében, hogy mindenki ivóvízhez juthasson. A DMRV Zrt. szolgáltatási területéhez összesen tizenhárom település tartozik.

A vízhálózat fejlesztése elengedhetetlen lenne az ilyen későbbi helyzetek elkerüléséhez, de a forráshiány miatt erre nemigen van lehetőség. A lap Érd korábbi polgármesterére, T. Mészáros Andrásra hivatkozva azt írja, hogy Érden jelenleg 30 százalékos a földben elszivárgó vízveszteség, ami azért van, mert a víz régi eternitcsöveken megy. Ezekből legalább a főnyomócsöveket le kellene cserélni műanyag csövekre, amit 2019-ben el is kezdtek, ám a fogyatkozó források miatt a bővítés és a csövek cseréje is lassan halad.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!