Fábiánsebestyén egy forgatási kellékautót szerelt fel mentőautónak és azzal ment életeket

2023. július 16. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

Fábiánsebestyén, a kétezer fős csongrádi település önerőből működteti a saját mentési központját. Nem is akárhogyan, 24 órás készenléttel, orvossal, mentőápolóval, tűzoltókkal. Ha baj van, öt percen belül odaérnek – írja a Magyar Narancs.

A történet úgy kezdődött, hogy Guillermo del Toro szuperhősfilmjét, a Hellboy II. – az Aranyhadsereg című alkotást részben az etyeki Korda Stúdióban, illetve Tárnokon és Sóskúton forgatták. A forgatáshoz Magyarországra hozott kellékek között volt egy Ford mentőautó is. Nem érte volna meg visszavinni, inkább eladták. A Csongrád megyei Fábiánsebestyén képviselő-testülete vette meg 3 millió forintért, de nem dísznek, hanem valóban mentőautónak.

Aztán felszerelték minden szükséges kellékkel, és máig is használják. Az Országos Mentőszolgálat új rendszert vezetett be, amelyhez csatlakoztak az önkormányzatok is, de vannak olyanok közöttük, amelyek kevéssé lelkesek – írja a lap.

Kós György háziorvos, egyben Fábiánsebestyén polgármestere elmondta a Magyar Narancsnak, hogy a település az eddigi, szentesi szolgáltatóval köt újból szerződést szeptember 30-ig, de azért saját sorsukat nem engedték ki a kezükből. Kós György a település orvosaként 1985 óta ügyelt egészen az utóbbi évekig, dolgozott két évet a mentőszolgálatnál is. Fábiánsebestyénben nemritkán előfordult, hogy valamilyen önkormányzati esemény közepén a polgármester fölállt és elment, mert hívása érkezett.

Fábiánsebestyén úgy érezte, hogy a gyors mentésre a vidéki embernek is szüksége lehet, így saját mentést üzemeltetett és üzemeltet ma is. A mentésre korábban egy Németországból kapott furgont használtak, de abban körülményes volt ellátni a beteget. Ezért volt jó vétel az amerikai Ford mentőautó.

A Fábiánsebestyéni Mentési Központ (FMK) tizenhat fős csapatába beletartozik a tanyagondnok, de a szennyvíztelepet kezelő fiatalember is. Ha baj van, mindenki tudja, mit kell csinálni. 24 órás diszpécserszolgálatot működtetnek, ha kell, tüzet oltanak, műszaki mentést végeznek, vagy ha valakinek leesik a hozzátartozója az ágyról és nem tudja visszaemelni, akkor is mennek.

Az FMK teljesen ingyen segít minden helybelinek, ugyanúgy, mint a központi ügyelet, a mentőszolgálat vagy az állami tűzoltóság, de a működtetésére állami támogatás természetesen nem jár. Az önkormányzat a saját bevételeiből költ erre, legutóbb 20 millió forintot. Ez a diszpécserszolgálat fenntartására kell. Azt, hogy ezt a pénz másra is elkölthetné a település, helyben még senki sem mondta.

Bár a központ működtetése sok emberen múlik, nyilvánvaló, hogy ha Fábiánsebestyénnek nem orvos lenne a polgármestere, nem lenne ilyen szervezete.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!