Függő, mentális beteg, és ránk támad, de hiába próbáljuk bejuttatni a pszichiátriai otthonba, nincs hely

Az országban egyre több ember szorulna pszichiátriai ellátásra, miközben a szakemberek és a férőhelyek száma az intézményekben egyre korlátozottabb. Olvasónk, Edina története jól mutatja, hogy mennyire kilátástalan a helyzetük azoknak, akiknek a családjában mentális betegséggel küzdő, erőszakos ember van. A pszichiátriai otthonokban nincs hely, 10-15 év is lehet a várakozási idő, miközben Edina testvére a betegsége miatt borogat, szétver dolgokat, és a szüleiket is megüti. Most attól tartanak, hogy egyszer rossz vége lesz a dühkitöréseknek.

Egy szakember szerint rendszerszintű a probléma: se a pácienst, se a családtagot nem védi a rendszer. Megoldási javaslataikat pedig hiába mondták el a Belügyminisztériumnak: még csak érdemi reakció sem érkezett.

Sok rosszat okozott, de beteg embert nem teszünk ki az utcára

Edina az albertirsai gyilkosság után kereste meg a Telexet. Elmesélte testvére történetét, aki közel 20 éve szenvedett súlyos balesetet. A felépülése után teljesen megváltozott: alkohol- és drogfüggő lett, szerencsejátékozni kezdett. A függőségek mellé idővel megjelentek „képzelt dolgai” is: olyasmikkel vádolta meg szüleiket, amik nem történtek meg. Itt derült ki nekik, hogy testvérének komolyabb, pszichiátriai gondjai is vannak.

Előfordult már az is, hogy Edina testvére megütötte az édesapjukat és az édesanyjukat is. Amikor először tettlegességig fajultak a dolgok, kénytelenek voltak rendőrt hívni. Testvérét egyszer bevitték a pszichiátriára, ahol kezelték, begyógyszerezték, majd egy hét után kiengedték. Gyógyszereit egy ideig szedte, de idővel leállt velük, ezért újra egyre erősebbé váltak a hallucinációi, miközben egyre agresszívabb is lett. Egy pszichiáter megállapította róla, hogy paranoid és bipoláris is egyben.

Edináék különböző pszichiátriai otthonoktól próbáltak segítséget kérni, megtudni, hogy milyen lehetőségeik vannak. Elvonóra kényszeríteni senkit nem lehet, így a testvérét sem, végül gondnokságot kértek. „Abban bíztunk, hogy így majd jobban tudunk intézkedni” – mondta. A változás annyi, hogy a testvére államtól kapott jövedelme hozzájuk érkezik, és hitelt sem tud egyedül felvenni – korábban ez rendszeres volt. Ezzel egy extra feszültség is keletkezett a gondnokságot viselő szülők és a testvére között, mivel folyton tőlük követeli a pénzét.

„Nem hagyja őket aludni, dörömböl az ajtón. A szüleim este bezárkóznak a szobájukba, és nem is mernek kimenni, mert mikor iszik vagy drogozik, agresszívvá válik”

– mesélte Edina. Az utóbbi alkalommal a testvére például a szüleikre törte az ajtót. Ekkor kihívták a mentőt és a rendőröket is. A mentők ellátták a testvére sebeit, de a pszichiátriára már nem vitték be. „A rendőrök nem is maradtak vele a kórházban, édesapámnak szóltak, hogy menjen be érte.”

Edinának több helyről is azt tanácsolták, hogy testvérét egész egyszerűen tegyék ki az utcára. „Nem tudom, egy beteg embert hogyan lehetne kitenni az utcára. Egy mentálisan beteg emberrel hogyan tegye meg ezt az ember? Még így is, hogy ennyi rosszat okozott nekünk.” Az utóbbi erőszakos eset óta Edina átvette a gondokságot, mert azt gondolták, hogy testvére így nem a szülein követelné a pénzét, ám ez nem segített.

Azt tanácsolták nekik, hogy hívják fel a pszichiátriai intézményeket: „Mindenhonnan elhajtanak, van, ahol 15 év a várakozási idő, van, ahol 150-en várnak” – mondta. Olyan hely pedig még kevesebb van, ahol szenvedélybetegeket is fogadnak. Végül az elmúlt hetekben 40 intézményt is megkeresett az ország különböző részein, emailjeihez videókat is csatolt, de több helyről jelezték: aki ön- és közveszélyes, azt nem veszik fel.

A kényszergyógykezelésre pedig azt mondták neki, hogy amíg nincs súlyos testi sértés, addig nem kérelmezhető. „Megint vérnek kellene folynia ahhoz, hogy ezt elérhessük, az, hogy borogat és tönkretesz mindent, az semmi” – mondta. Testvére állapota pedig egyre rosszabb: régen kéthavonta fordult elő, hogy erőszakossá vált, most már minden héten történik valami. Most újra a gyámügyhöz fordulnak, hogy rendeljenek testvére mellé egy külsős személyt, hátha ő többet tud intézni náluk. Ráadásul miközben évek óta küzdenek a problémával, szüleik teljesen tönkrementek – lelkileg és fizikailag is –, de nem akarnak lemondani a fiukról, különösen, hogy a balesetben egyszer már majdnem elveszítették.

A rendszer önmaga túlélésével van elfoglalva, nem a betegekkel

Se a jogszabályok, se a szakember- és a helyhiány nem segíti a páciensek és családjaik helyzetét – mondta a Telexnek Oriold Károly, a Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány alapítója, aki a pszichiátriai betegek jogainak érvényesítéséért és gyógyulási lehetőségeik javításáért dolgozik. „Ha valaki kárt akar tenni magában, vagy alkoholista, vagy drogos, és éppen vannak periódusai, amikor rettenetes állapotban van, de ugyanakkor értelmes, akkor nem tudjuk kezelésbe vinni, mert erre a jogszabályok nem adnak lehetőséget” – mondta. Szerinte azzal magyarázható, hogy bizonyos helyeken már azt tanácsolják a családnak, hogy rakják ki az utcára a beteg családtagjukat, hogy kevés az intézmény, a jogszabályok pedig nem teszik lehetővé a bekerülést.

„A rendszer embertelen, a rendszer önmaga túlélésével foglalkozik, és nem azzal, hogy hogyan tud segíteni”

– mondta.

Oriold szerint súlyos hiba, hogy a betegek úgy kerülnek haza, hogy nem nézik át, nem figyelik meg őket. Magyarországon például nincs sem kényszergyógykezelés, sem pszichiátriai rehabilitáció, ezek elméletileg léteznek, de a gyakorlatban nem – mondta. „Magyarország az egyik olyan hely Európában, ahol a legkevésbé lehet megóvni a veszélyeztetőt és a veszélyeztetettet.” Példaként hozta, hogy amennyiben valaki öngyilkos akar lenni, és begyógyszerezi magát, beviszik a kórházba, majd ha azt mondja, hogy ez egy „múló rosszullét”, akkor másnap kiengedik. Orioldék találkoztak olyan beteggel, aki rövid idő alatt 20 alkalommal volt így kórházban, de mindig hazaengedik, mert nem tehetnek mást, a jogszabály erre lehetőséget ad.

Oriold Károly szerint még az is befolyásoló lehet, hogy a páciens hol él: vidéken például nagyobb esély van arra, hogy benntartsák a betegeket, mint Budapesten. Emellett azért is fontos, hogy hol él valaki, mert a veszélyeztetés definícióját is sokféleképpen értelmezik: van, hogy megkérdezik a pácienstől, hogy „meg akarod ölni a hozzátartozódat?”, amire adott helyzetben az a válasz, hogy nem. Azonban ha van egy trigger vagy hangulat, akkor ez hirtelen eszébe juthat a betegnek.

Egyetlen állami gondnokra legkevesebb 45 ellátott jut

Oriold szerint a gondnokság intézményével is hatalmas problémák vannak: valaki úgy lehet gondnok például családtagja felett, hogy nincs semmilyen egészségügyi képesítése, és ő felelős az egészségéért. Ha pedig kirendelt gondnokról van szó, az ő munkájukat senki nem ellenőrzi.

„A gondnokságról az esetek 98 százalékában azt hiszik az emberek, hogy az majd mindent megold. Ez egy tévedés” – mondta Környei Kristóf, a TASZ Egyenlőségprojektjének munkatársa a Telexnek. Amennyiben nem hozzátartozó vagy barát a gondnok, akkor érkezik a hivatásos, állam által foglalkoztatott gondnok. Rájuk törvényileg 45 ember van osztva. Ez Környei szerint eleve rengeteg, de az is előfordul, hogy még több ember jut egyetlen emberre.

„A hivatásos gondnoki rendszer elképesztő leterhelt, az a tapasztalat, hogy gyakorlatilag képtelenség ezt a feladatot jól ellátni, lehetetlen ennyi ember jogi képviseletét intézni”

– mondta.

Szerinte az, hogy emellett figyelembe is vegyék a gondnokság alatt álló ember akaratát, szinte megvalósíthatatlan. A rendszer pedig lassú: a gondnoki rendszert is jellemzi az időigényes hivatali működés, rengeteg ideig eltart, míg a gyámhivatalon átmegy egy engedélyeztetés. Nekik volt egy ügyfelük, akinek fél év volt elintézni, hogy biciklit kaphasson.

Kiszolgáltatott a beteg és a családja is

Környei arról is beszélt, hogy az egész rendszer a feje tetejére van állítva: „forgóajtóspszichiátria-rendszer” működik az országban, ami azt jelenti, hogy aki krízishelyzetbe kerül, azt az ellátórendszer azonnal kórházi fekvőbetegként kezeli.

A rendszerből hiányzik a közösségi pszichiátria, ami meg tudná tartani az ilyen betegeket, pont itt van a legkisebb kapacitás. „A piramis alján legvastagabban a közösségi pszichiátriának kellene lennie, és csak ritka esetben kellene a kórházig eljutni” – mondta Környei. Az érintett beteg pedig ezeket a kórházi kezeléseket úgy éli meg, hogy a családtag ezzel elárulja őt. „Ha a beleegyezés nincs meg, ez egy traumatikus esemény tud lenni.”

Oriold Károly is megemlítette a betegek kiszolgáltatott helyzetét.

Fontosnak tartja azt is, hogy a védelmet magának a betegnek kell kapnia, mivel „ő azt játssza el, hogy hatalmas és erős, miközben teljesen kiszolgáltatott”.

Oriold többször is hangsúlyozta, hogy nem csak ezen a szinten van Magyarországon probléma: az ország tele van 14-15 éves alkohol- és drogfüggő fiatalokkal, de ők senkit nem érdekelnek, és még hely sincs, ahova el lehetne küldeni őket. Olyan 17 éves nyugtatófüggők keresik meg az alapítványukat, akiket egyszerűen nem tud ellátni a rendszer.

A Lélekben Otthon Alapítvány és a Magyar Páciensek Kamarája egyébként találkozott a Belügyminisztérium képviselőivel januárban. Konkrét ötleteket és javaslatokat fogalmaztak meg arról, hogy szerintük mitől javulhatna a hazai pszichiátriai ellátás helyzete. Többek között

• páciensközpontú ellátást vezetnének be;
• erősítenék a prevenciót és az edukációt is;
• jelezték, hogy a pszichiátriai gondozók számának csökkentése sem jó irány;
• emellett nagyobb hangsúlyt helyeznének az öngyilkosságok megelőzésére is, éves szinten országosan 16 öngyilkosság jut ugyanis 100 ezer főre.

„Se a betegeket, se a hozzátartozókat nem kérdezik meg, mindenki beszél róluk és döntést hoz a nevükben” – tette hozzá Oriold Károly. Érdemi választ azonban nem kaptak, kizárólag egy összefoglalót az egyeztetésről.

Kerestük a Belügyminisztériumot, hogy figyelembe veszik-e majd a két szervezet javaslatait. Válaszukban azt írták, hogy a tárca valamennyi szakmai szervezettel, képviselettel konstruktív együttműködésre törekszik. Állításuk szerint az egyeztetés alkalmával konkrét kérések nem hangoztak el. „Az általános felvetések (például várólisták csökkentése, betegjogok kiterjesztése) körében a Kormány, illetve az Egészségügyi Államtitkárság az egyeztetés óta eltelt időben már számos intézkedést megtett” – írták.

Korábban már foglalkoztunk a Telexen hasonló témával: azt, hogy miért olyan nehéz Magyarországon pszichoterápiára bejutni, és miért vesszük természetesnek, hogy ezért fizetni kell, ebben a videónkban nézhetik meg: