Letartóztatták a családja kivégzésével gyanúsított albertirsai férfit

2023. július 4. – 17:44

Másolás

Vágólapra másolva

Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság a családja kivégzésével gyanúsított albertirsai férfi letartóztatását, a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézményben kell végrehajtani.

A 35 éves férfi a gyanú szerint megölte a feleségét és 3 éves, közös lányukat, majd öngyilkosságot kísérelt meg Albertirsán, ellene a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz.

A gyanúsított és az idősebb sértett házastársak voltak, és egy családi házban éltek, kislányuk, a fiatalabb sértett 2020 őszén született meg. Miután a házastársak kapcsolata megromlott, az asszony távoltartást kért a férfival szemben, amit a Ceglédi Járásbíróság 2023. május 15-én 30 napra elrendelt.

2023. június 30-án a férfi megjelent a családi házukban, majd az esti órákban a feleségét egy vascsővel brutálisan bántalmazta, kislányát pedig megfojtotta. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette. Másnap délután a férfi tárcsázta a segélyhívót, bejelentette a cselekményét, majd ezt követően öngyilkosságot kísérlet meg.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2023. augusztus 4-ig. A kényszerintézkedést – a végzés szerint – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézményben kell végrehajtani.

A döntést az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!