Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Pedagógusoknak, rendőröknek ad havi 150 ezres albérlet-támogatást Terézváros

2023. július 6. – 05:48

Másolás

Vágólapra másolva

2319

Három éven át havi bruttó 150 ezer forintos albérlet-támogatást nyújt 18 olyan munkavállalónak Terézváros, akik az állami szférában dolgoznak nehéz körülmények között, ezzel is próbálják megakadályozni pályaelhagyásukat, írta Facebook-bejegyzésében Soproni Tamás polgármester.

Soproni azt írta, elkeserítő látni, hogy hány tanár és óvodapedagógus hagyja el a pályát azért, mert azt érzik, hogy sem erkölcsileg, sem anyagilag nincsenek megbecsülve, a státusztörvénnyel pedig még nehezebb helyzetbe kerültek. A polgármester ezután további olyan szakmákat sorol, amelynek képviselői menekülnek az államtól mint munkáltatótól.

A terézvárosi önkormányzat a pályaelhagyás mérséklése miatt döntött úgy, hogy albérlet-támogatást nyújt 18 munkavállalónak: óvodapedagógusoknak, bölcsődei dolgozóknak, szociális munkásoknak, rendőröknek. Ezenkívül bérkiegészítéssel, béren kívüli juttatásokkal, szolgálati lakással is segíteni akarnak ezeken a munkavállalókon.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!