A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint sem zuhant 40 százalékot a Balaton forgalma

2023. július 6. – 16:49

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerint sem igaz, hogy 30-40 százalékkal kevesebb vendég lenne a Balatonon – írja a Hvg.hu. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely is azt mondta, hogy csak álhír a brutális visszaesés.

Korábban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás azt mondta, hogy „harminc, de akár negyven százalékkal is kevesebb vendég fordul meg a szövetség adatai szerint a Balatonon a mostani szezonban, és ők is inkább hétvégén, hétköznap még kevesebben választják a magyar tengert”.

Guller Zoltán, az MTÜ elnöke az Indexnek azt mondta, hogy nem látnak ekkora visszaesést, az év első hat hónapjában 2 százalékos csökkenést láttak a vendégforgalomban. Nem gondolja, hogy Flesch bárkit is meg akart volna téveszteni, de szerinte nincs akkora rálátása a szektorra, mint az MTÜ-nek.

„A Balatonnál a szövetségnek csupán 85 szálloda a tagja, összesen 7553 szobával, miközben 210 szálloda 13 400 szobával található itt, és akkor még nem beszéltünk arról a 13 ezer kisebb magán- és egyéb szálláshelyről a maga 22 ezer szobájával, amelyre a szövetségnek semmi rálátása sincs”

– magyarázta. Azt is mondta, hogy szerinte a szövetség torz képet fest a magyarországi turizmusról. Guller szerint tévedtek például abban, hogy

  • stagnálni fog a külföldi turisták száma, pedig az első hat hónapban 16 százalékkal nőtt;
  • az első negyedévben a szállodák 25 százaléka csődbe fog menni, ami nem történt meg;
  • leépítésre lesz szükség a vendéglátásban, pedig pont, hogy munkaerőhiány van.

Guller megosztott néhány adatot az idei év teljesítményéről. Idén január és június között 1 001 000 fő volt a vendégszám, szemben a tavalyi 1 023 000-rel, tehát 22 ezer fő volt a különbség, ami hozzávetőleg 2 százalékos csökkenést jelent. A vendégéjszakák száma a tavalyi 2,71 millióról az idei évre 2,57 millióra mérséklődött, azonban a szálláshelyek bevétele a tavalyi 38,35 milliárdról 48,42 milliárdra ugrott. A Bahart kompjain a tavalyi 471 ezerhez képest 445 ezer utast szállítottak. Jó évet, erős nyári szezont várnak idénre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!