Gulyás: 2027 elejére már egymillió forint felett is lehet a pedagógusok fizetése, ha a baloldal engedi

2023. július 6. – 10:26

Másolás

Vágólapra másolva

„Brüsszel számtalan követelést megfogalmaz Magyarországgal szemben gazdasági területen is”, fogalmazott Gulyás. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, ennek „elfogadhatatlan részei” például, hogy

  • meg kéne szüntetni a hatósági energiaárakat;
  • ami a rezsicsökkentés felszámolását jelentené;
  • emellett pedig meg kell Magyarországnak vizsgálnia a családügyi, oktatási, egészségügyi kiadásokat is.

„Ezeket a vizsgálatokat el fogjuk végezni”, mondta Gulyás, de „szó sem lehet” a családtámogatások vagy a rezsicsökkentés elvételéről, tette hozzá. Gulyás azt is kifejtette, hogy az egészségügyi kiadások tényleg megnőttek, de ez az „orvosi és ápolói bérek emelése miatt van”.

„Az oktatás terén szeretnénk, ha a 2030-ig vállalt béremelés 12-13%-át az európai unió vállalná. Ha eljutunk ide, akkor gyors, jelentős fizetésemelést kapnak a pedagógusok”.

Ehhez Gulyás szerint az kell, hogy „a baloldali képviselőket is meggyőzzük, hogy a magyar pedagógusok is kereshessenek” ennyit. Legkésőbb idén szeptembertől szeretné a kormány megtenni az első lépést. Ha ez sikerül, akkor 2025-re bruttó 800 ezres, 2027 elejére egymillió forint feletti fizetése lehet a pedagógusoknak Gulyás szerint. „Ennek 87-88%-át 2030-ig a magyar költségvetés vállalná”, mondta Gulyás, aki hozzátette, „értjük, hogy a baloldal jól él, de nem lenne baj, ha a pedagógusok is jól élhetnének”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!