Brutális videóval figyelmeztet a rendőrség az Árpád hídi gázolás után

2023. július 6. – 18:48

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetekben több súlyos baleset is történt az utakon. A legismertebb talán a szombati gázolás volt, amikor az Árpád hídon összement két szabálytalanul közlekedő autó, és az egyik elütött egy kerékpárost. Az eset jól rávilágított, hogy a magyar állam úgy bukott bele a gyorshajtók elleni harcba, hogy gyakorlatilag el sem kezdte azt.

A BRFK a baleset után, csütörtökön kirakott egy videót az Instagramra. A videóval arra akarják felhívni a figyelmet, hogy miért érdemes szabályosan közlekedni, épp ezért baleseti helyszínekről készült felvételekből vannak a vágóképek. Szétroncsolt autók, vértócsák, halottkémek – és mind igazi. A videó felkavaró lehet.

„A videón látható jelenetek halálos közúti balesetek helyszínein készültek. Nem egy beállított filmjelenet, hanem a tömény valóság. Megrázó, felkavaró tartalom. Igen, tudjunk, éppen ezért mutatjuk meg”

– olvasható a rendőrség bejegyzésében.

Meg akarták mutatni, milyen egy baleset helyszíne, és azt írják, hogy ha valaki azt gondolja, hogy ő majd megválasztja a saját szabályait, akkor könnyen hasonló környezetben találhatja magát.

„Jó eséllyel ez veled is meg fog történni. Mert meg fog. Ma, vagy holnap, vagy öt év múlva. És nem csak veled.”

Rámutatnak, hogy ilyenkor gyakran nemcsak a vétkes sérül vagy hal meg, hanem olyan is, aki szabályosan közlekedik. A BRFK szerint a döntés nem arról szól, hogy valaki szereti-e a szabályokat, hanem arról, hogy fontos-e neki a saját vagy mások élete.

„Elenyésző azoknak a baleseteknek a száma, amelyek nem emberi hiba miatt következnek be. Viszont amelyek tragédiával végződnek, azok közül az egyik leggyakoribb ok a gyorshajtás, a sebességhatárok, és a közlekedési szabályok súlyos semmibe vétele”

– írják.

„Mert esélyünk elkerülni a rosszat csakis addig van, amíg meghozzuk a döntéseinket; hogy hazaérjünk, és mások is hazaérjenek. Hiszen mindenkit hazavárnak!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!