„Aki kifizeti azt a pénzt, az viheti” – meghallgatta a bíróság az eladott tömörkényi nőt, akinek megölték volt élettársát

„Nem vagyok nyomozó, én csak egy szerencsétlen hülye vagyok” – hangzott el a Szegedi Törvényszéken annak az ügynek a tárgyalásán, amelyben a vád szerint 2021 áprilisában egy tömörkényi gazda 3,5 millió forintot fizetett ki a legjobb barátjának, hogy megvegye annak élettársát, majd az eladó férfi a nővel közös gyerekéért is további egymillió forintot követelt, amit a gazda már nem akart kifizetni. Szóváltás, majd dulakodás alakult ki kettejük között, mire a gazda egy vascsővel kétszer fejbe verte barátját, aki ebbe belehalt. A holttestet a gazda később a Tiszába dobta, a vérnyomokat sóderrel hintette fel. A vád emberkereskedelem és halált okozó testi sértés.

A vádlott korábban már részletes beismerő vallomást tett. Most az áldozat korábbi élettársának, a legutóbbi tárgyaláson még bűnpártolás vétsége miatt másodrendű vádlottként – ami miatt két év próbaidőt is kapott –, ezúttal tanúként szereplő nő meghallgatásával kezdték a tárgyalási napot. A bíró kérdésére elmondta, hogy a gazdával már jegyben járnak, és közösen nevelik a nő és az áldozat gyerekét.

Részletesen beszélt a korábbi párjával való kapcsolatáról is. Az első fél évben még minden rendben volt, majd a férfi állandó féltékenysége és elnyomó természete börtönné tette az életét, később várandós lett, aminek párja állítólag nem örült, mivel nem akarta, hogy a nő „szüljön neki egy hülye gyereket”.

A nőnél a szülés után komoly egészségügyi problémák jelentkeztek, de állítása szerint orvoshoz sem mehetett el, mert élettársa még azt is megtiltotta neki. „Nem mehettem ki lovagolni, nem találkozhattam senkivel, még orvoshoz sem tudtam elmenni” – mesélte. Határozottan állította azt is, hogy volt partnere nem szerette a közös gyereküket, szerinte csak pénzügyi forrásként tekintett kislányukra.

Diszfunkcionális család

A kérdésre, hogy amióta a férfi meghalt, könnyebb-e az élete, a nő határozott igennel felelt. Arra viszont nem adott egyértelmű választ, hogy a gazdának mondott-e olyat, hogy könnyebb lenne az élete, ha párja meghalna. Az ügyész kérésére a nő felsorolt néhány embert, akik meg tudják erősíteni, hogy az áldozat valóban bántalmazta őt, közülük hármat a tárgyaláson tanúként meg is hallgattak.

Az áldozat a nyomozati anyagok szerint egy egész szobányi lőfegyvert birtokolt – állítólag engedéllyel – egy külső melléképületben, a nő beszámolója alapján a férfi

a fegyvereket nemcsak önvédemre, hanem kereskedelem céljából is tartotta,

emellett pedig autókkal is seftelt. Az ügyész feltett néhány kérdést az áldozat által berendezett és állandóan zárva tartott fegyverszobáról, de a nő azt állította, hogy sosem lépett be oda.

„Vele csak a lovakról beszélgettünk, illetve volt, hogy kisírt szemekkel panaszkodtam neki, hogy megint durván összevesztünk” – mondta a nő a gazdáról, aki mint volt élettársának jó barátja, majdnem napi szintű vendég volt náluk, és ők is gyakran mentek át hozzá. A férfi többször is nyújtott lelki támaszt a nőnek, mígnem szerelem szövődött kettejük között. A nő elmondása szerint az áldozat remek üzleti lehetőségként tekintett erre.

„Aki kifizeti neki azt a pénzt, az viheti” – idézte fel barátja szavait a hozzászólásra engedélyt kapó vádlott, és hozzátette, érezte, hogy ez a mondat valójában neki szól. A nő elmondása szerint az áldozat őt és a vádlottat össze akarta boronálni, hogy a nőt eladhassa neki.

Zavaros hívások

Az ügyész arra kérte a nőt, mesélje el a haláleset napjának történéseit a saját szemszögéből, kiemelve azt, hogy aznap kivel és miről beszélt telefonon. A nő beszélgetett a nővérével, egy barátnőjével, illetve kapott egy sms-t a vádlottól is, amiben annyi volt, hogy „Még ne gyertek haza”, majd miután a férfi nem vette fel a telefont, hogy ezt megmagyarázza, a nő nem tulajdonított nagy jelentőséget az üzenetnek.

Arra nem emlékezett, hogy a vádlottal pontosan miről beszélgettek aznap telefonon, csak az rémlett neki, hogy hazaérve nem talált otthon senkit, csupán két csepp vért látott a betonon, amiről azt hitte, hogy a kutyák miatt került oda. Az ügyész még tovább faggatta a hívásokkal kapcsolatban, de a nő megtagadta a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos további kérdéseket. Állítása szerint nem tudott arról, hogy egy többmillió forintos üzletkötés árucikke lett. Az ügyész további kérdéseire egyre zavarosabb, egymásnak ellentmondó válaszokat adott, végül kijelentette, hogy

a volt élettársa életben van, a gazda „segített neki eltűnni”.

A nő szerint, ha valóban a Tiszába dobta volna a holttestet, ahogy az a vádlott vallomásában szerepel, a folyó már rég kidobta volna a tetemet. Az ügyész megkérdezte, hogy szerinte a vádlott hova rejtene el egy holttestet, ha kellene, mire a nő elismételte, hogy a korábbi élettársa életben van, gyilkosság nem történt.

„Nem vagyok nyomozó, én csak egy szerencsétlen hülye vagyok” – válaszolta összefoglalóan a gyilkosság körülményeit firtató kérdésekre.

Erős érzelmek, áradó könnyek

A vádlott is szót kapott, és az ügyészhez intézte feljegyzett észrevételeit. Azt állította, csupán önvédelemből ütötte le a barátját, nem akarta megölni. Elsírta magát, amikor azt ecsetelte, hogy a 3,5 millió forintos „kiváltási díj” kifizetése számára komoly anyagi nehézségeket okozott, mégis igyekezett szerelmét és annak családját anyagilag támogatni. Azzal érvelt, hogy

számtalan lehetősége lett volna, hogy végezzen barátjával,

amit állítása szerint, ha meg is tett volna, biztosan nem fényes nappal az otthonában követett volna el.

Őt az áldozat édesanyja követte a tanúk padján, az idős nőt a bíró elsősorban a fiával való kapcsolatáról kérdezte. Kiderült, hogy elég ritkán beszéltek egymással, fia családjával kapcsolatban annyit mondott el, hogy nem tudja elhinni a fiatal pár veszekedéseiről szóló történeteket és azt sem, hogy fia bántalmazó lett volna.

„A fiam elment pecázni, majd jött egy fekete autó, amibe beszállt, és azóta nem látta senki, ezt mesélték nekem” – idézte fel, hogyan értesült fia halálhíréről.

Szerinte a férfi élettársa is benne volt a gyilkosságban, előre kitervelt emberölésről van szó. A bíró megkérdezte, hogy tudott-e az áldozat fegyvergyűjtő szenvedélyéről, erre a hölgy nemmel felelt. A vádlott bocsánatot kért az édesanyától, aki ezt könnyek között utasította el, majd azt kérte a bíróságtól, hogy a gazda kapja meg méltó büntetését, „rohadt gyilkosoknak” nevezve őt és a volt menyét, aztán távozott a tárgyalóteremből. Végül a bíró intette rendre a jelenlévőket.

A tárgyalásra a vádlott egy korábbi alkalmazottját is beidézték, aki elmondta, hogy az áldozat általában csúnyán beszélt párjával és a kislányával, néhány alkalommal fegyvert is tartott magánál, mikor a gazda tanyájára átment.

Ezután vádlott egy régi ismerősét is szólította a bíróság, ő elmondása szerint csupán köszönőviszonyban volt az áldozattal, akivel három évig szomszédok voltak. Arról nem volt tudomása, hogy szomszédja egy egész szobányi fegyvert tart otthon, veszekedésre utaló hangokat sem hallott túl gyakran. „Nincs nekem közöm hozzá” – jelentette ki.

Végül az áldozat egy ismerősét, egykori budapesti szomszédját hallgatta meg a bíróság. Ő is megerősítette, hogy nagyon féltékeny ember volt, aki szinte sehova sem engedte el a párját, akivel sokszor csúnyán is beszélt, ráadásul meglehetősen hirtelenharagú volt, nehezen lehetett kijönni vele. Az férfi anyagi helyzetéről annyit mondott el, hogy

szinte mindig tartozott valakinek.

Meglátása szerint a nő látványosan kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb életet él, amióta gyermekének apja eltűnt a képből. „Volt néhány barátja a környező országokból, szerintem elhagyta az országot, segítséggel” – mondta a tanú, akiről az is kiderült, hogy nem ismeri a pontos vádat, úgy tudta, hogy annak tárgya emberkereskedelem. A tárgyalást szeptemberben egy újabb tanú meghallgatásával folytatják majd.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.