Újabb helyen lehet átkompozni Szlovákiába
2023. június 29. – 16:13
Átadták az új kompjáratot a magyarországi Neszmély és a szlovákiai Dunaradvány között. Az elmúlt években 22-ről 36-ra nőtt az átkelők száma a két ország között, mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.
A komp hétköznapokon Neszmélyből 6-8 óra, valamint 16-17 óra közt óránként, napközben kétóránként közlekedik egész órakor, Dunaradványból pedig negyedóra múlva indul vissza. Hétvégén reggel 6-8 óra, valamint 16-17:30 óra közt félóránként, napközben óránként jár minden egész órakor, Dunaradványból pedig negyed óra múlva indul vissza.
A Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó arról beszélt, hogy a kormány stratégiai jelentőségűnek tekinti, hogy minél több határátkelőt nyissanak. Elmondta, hogy a komppal közel egy órát spórolnak meg a környéken élőknek – eddig nagyjából annyit kellett autózni Neszmély és Dunaradvány között. Az átkelők számát még az idén tovább növelik majd Szlovákia és Magyarország között:
„Még négy új átkelési pontot át fogunk adni szlovák barátainkkal közösen. Közülük három Ipoly-hidat – ebből az egyik Drégelypalánkot fogja összekötni Ipolyhídvéggel – és egy útkapcsolatot az ország keleti felében. Így negyven átkelési pont lesz összesen az esztendő végére”
– mondta a külügyminiszter. Szerinte az utóbbi években jelentősen javultak a szlovák–magyar kapcsolatok is. Mivel uniós forrásból megvalósult beruházásról van szó, Szijjártó nem felejtette el megemlíteni, hogy „micsoda lehetőségeket vesznek el tőlünk azok, akik teljesen törvény- és szabályellenesen nem adják oda a nekünk járó európai uniós forrásokat”. Peter Balík szlovák beruházásért felelős miniszter arról beszélt, hogy a kompátkelővel egy olyan fejlesztést adnak át, amely a Duna mindkét oldalán megkönnyíti az emberek életét.