Így jutottunk el Orbán pozsonyi találkozójára, ahol nagyon nem akarták, hogy ott legyünk

Június 23-án, péntek este jelent meg az állami hírügynökség oldalán a hír, hogy június 26-án Orbán Viktor Pozsonyba látogat, hogy részt vegyen a V4-ek kormányfőinek legújabb csúcstalálkozóján. Az utazásról Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.

Röviddel ezután, péntek este 21:22-kor Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója is kiírta a Facebook-oldalára, hogy „friss hír”: a kormányfő hétfőn Pozsonyba utazik. A politikus a posztja alá bekommentelte az esemény linkjét is a szlovák kormány oldaláról. Itt vált láthatóvá, hogy a V4-csúcsra újságírókat is vártak, az akkreditáció ideje azonban június 21-én lejárt.

Vagyis: a magyar kormány két nappal a regisztrációs határidő lejárta után közölte a hazai médiával, hogy Orbán Viktor részt vesz egy sajtónyilvános nemzetközi eseményen.

Mindez annak tükrében különösen beszédes, hogy amikor újságírók érdeklődnek a miniszterelnök egy-egy programja felől, akkor Havasi Bertalan előszeretettel azzal a bevett formulával kezeli le az ilyen kérdéseket, hogy „ahogy megszokhatták, a miniszterelnök minden hivatalos nemzetközi programjáról kellő időben tájékoztatást adunk a szerkesztőségeknek”.

Havasi nemcsak akkor nyúlt ehhez a bevett fordulathoz, amikor tavaly nyáron arról érdeklődtünk nála, hogy Orbán elfogadja-e Zelenszkij meghívását Ukrajnába. Akkor is ez a válasz érkezett a sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkártól, amikor a parlamenti választások előtt szerettük volna megtudni, hogy hol kampányol a kormányfő:

„Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a miniszterelnök minden sajtónyilvános programjáról kellő időben értesítjük a szerkesztőségeket.”

Hogy az Orbán körüli kommunikációs gépezet szerint mit jelent az, hogy „kellő időben”, nem kérdés. A kellő időben itt nagyjából a „soha napján kiskedden” szinonimája, a független szerkesztőségeket a miniszterelnök sajtónyilvános programjairól rendszeresen utólag tájékoztatják. A cél, hogy csak annyi és úgy jelenhessen meg a nyilvánosságban, ahogyan azt a kormányzati propagandaosztályon elképzelik.

Mindegy, hogy a Fidesznek hány kétharmada van, és mennyire nem látszik épkézláb politikai ellenfél a porondon, minden erejükkel azon vannak, hogy csak az jelenjen meg a nyilvánosságban, amit ők szeretnének. Az ország vezetőjének pedig véletlenül se kelljen olyan dolgokról beszélnie, amikről nem szeretne – az pedig pláne ne fordulhasson elő, hogy kritikus kérdések közelébe kerül. Mert akkor még a végén megtörténik az, mint tavaly decemberben a templomnál.

Orbán kommunikációs karanténban tartása az esetek döntő részében olajozottan működik, néha azonban nyílnak aprócska rések a pajzson. Például akkor, ha egy eseményt nem ők szerveznek, hanem egy olyan kormány, amely valamelyest nyitottabban áll a sajtóhoz.

Miután láttuk, hogy Orbán hétfőn Pozsonyba látogat, a szlovák oldalon pedig már nem is él a regisztrációs link, írtunk egy levelet a szlovák kormány sajtóirodájának, hogy bár már napokkal ezelőtt lejárt a regisztrációs határidő, és a magyar fél nem küldött meghívót a hazai médiának, szeretnénk jönni a sajtótájékoztatóra.

A NER 14. évében egész szürreális tapasztalat volt, hogy levelünkre egy szombati napon, háromnegyed óra alatt válaszolt a szlovák kormány sajtósa: semmi gond, töltsünk ki egy űrlapot, és mehetünk.

Az eljutásunk Pozsonyba gördülékeny volt, azonban a helyszínen kiderült, hogy ez nem egy olyan sajtótájékoztató, ahol a legtöbb részt vevő újságíró kérdezhet. Minden V4-es országból csak az állami média tehetett fel kérdéseket, ezek pedig láthatóan nem hozták zavarba a kormányfőket, nem tapintottak érzékeny pontokra.

Miközben az adófizetők pénzéből eltartott magyar köztévé arra használta ki ezt a lehetőséget, hogy három koszovói rendőrről kérdezze Orbánt – ami azért is jött kapóra a kormányfőnek, mert addig sem Ukrajnáról volt szó –, mi hiába nem kaptunk szót, az Európai Unióban kiugróan magas hazai inflációról kérdeztük a miniszterelnököt. Ezzel az eredménnyel:

Hiába nehezített a terep, mi minél több helyre megpróbálunk eljutni, hogy kritikus kérdéseket tegyünk fel a közhatalom gyakorlóinak. Ezt pedig akkor tudjuk megtenni, ha minél többen, lehetőleg rendszeresen támogatják a Telexet.