Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint sincs elég orvos a jelenlegi közellátás fenntartásához

2023. június 27. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

A KSH által nyilvántartott 39 ezer orvos csak akkor lenne elég a jelenlegi közellátás fenntartásához, ha valamennyien teljes munkaidőben az állami intézményekben gyógyítanának. Ez azonban nem így van, ráadásul a magánellátás nagy része is ennek a 39 ezer orvosnak a munkaerejére épít – erről beszélt Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) főigazgató-helyettese az IME egészségügyi szaklap konferenciáján.

A Népszava beszámolója szerint az Okfő főigazgatója-helyettese úgy fogalmazott: „Kimondhatjuk, hogy a jelenlegi struktúrához nincs megfelelő humán erőforrás.”

A lap által megkeresett fővárosi, vidéki városi és egy megyei intézményben 20-30 százalékra becsülték a 4 vagy 6 órában dolgozó orvosok arányát.

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár februárban még azt mondta, „van elég orvos a rendszerben, akár jelentősebb túlmunka nélkül is működőkőképes lehetne, ha nem lennének rosszul elosztva az erőforrások”. Az államtitkár szerint lakosságarányosan nincs kevés orvos, viszont a rendszer széttöredezett, és nincs átjárás az intézmények között.

Erről Szondi a konferencián azt mondta, a fekvőbeteg-ellátásban (a járóbeteg-ellátáshoz hasonlóan) dolgozó orvosok 81 százaléka 32 intézményben, főként klinikai központokban, vármegyei irányító kórházakban, országos intézetekben, fővárosi kórházakban dolgozik. A jelenleg működő 374 szakrendelőben évente 50-60 millió esetet látnak el, azonban a közfinanszírozott ellátások 80 százalékát ezen intézmények 20 százaléka, azaz 70-80 járóbeteg ellátó végzi. Ez utóbbi jelzi az ellátásszervezéssel, a betegirányítással kapcsolatos problémákat is – írja a Népszava.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!