Mitől leszünk sportoló nemzet? A honvédelmi miniszter szerint a nyomtatott Nemzeti Sporttól

2023. június 27. – 19:48

Másolás

Vágólapra másolva

Vadai Ágnes a DK országgyűlési képviselője kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, arra volt kíváncsi, hogy miért támogatják a 2024-es költségvetésből a Nemzeti Sportot. Választ a honvédelmi minisztertől kapott, a megoldás pedig egyszerű: így leszünk sportnemzetből sportoló nemzet – szúrta ki a levélváltást Hvg.hu.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, a kormány a költségvetésből 10 ezer példányban járatja majd a nyomtatott Nemzeti Sportot: az N. S. Média működésére 1,338 milliárd forintot különítenek majd el 2024-ben. Vadai Ágnes emiatt írásbeli kérdéssel fordult Orbán Viktorhoz: arra volt kíváncsi, hogy „a digitális világban miért közérdek, hogy a Nemzeti Sportot – ami a piacon nem tud megélni – az adófizetők pénzéből print formában fenntartsák”. A kérdést Vadai Orbánnak címezte, válasz viszont Szalay-Bobrovniczky Kristóftól jött:

„A Kormány célkitűzése, hogy Magyarország sportnemzetből sportoló nemzetté váljon, és mindez elképzelhetetlen írott offline sport-ismeretterjesztés és értékmegőrzés nélkül”

írta honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky hazánk egyik „legrégebbi márkájának” nevezte a 120 éves lapot, amit úgy akarnak megőrizni, hogy „alternatív népszerűsítési rendszert” alakítanak ki. Azaz a sportszervezetekben és közintézményekben ingyenesen hozzá lehet jutni a laphoz.

A lap példányszáma 2022 első negyedévében már nem érte el a 20 ezret, míg négy évvel korábban még 32 ezret adtak el belőle. Már az is felmerült, hogy lesz olyan nap, amikor nem nyomtatják ki, és nem kerül az újságosokhoz. Tízezer nyomtatott Nemzeti Sport viszont 2024-ben még egészen biztosan érkezik majd a nyomdákból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!