Hídfoglalásos civil demonstráció volt Győrben

2023. június 26. – 20:05

Hídfoglalásos civil demonstráció volt Győrben
A városháza előtt tartott demonstráción nemcsak Győr került szóba – Cséfalvay Attila/Telex
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy háromszázan tüntettek a városháza előtt, majd foglalták el a Jedlik hidat ma délután Győrben. Az Egységes Diákfront Győr és a Szívügyünk Szentiván akciója amiatt is különleges volt, mert Győrben két különböző civil szervezet két külön ügyben még sosem fogott össze, hogy tiltakozzon. A PSZ megyei elnöke szerint a kormány vállalta a kisiskolák bezárást, és az a mestertervük, hogy majd a tanárhiányra hivatkoznak.

A kormány a pedagógustársadalom és a diákság egyöntetű tiltakozása ellenére benyújtotta a státusztörvényt. A helyiek egyértelmű szándékát felülírva, a városi közösségekkel szembeszegülve valósít meg akkumulátorgyár-beruházásokat országszerte. Ezek ellen tiltakozva szerveztek győri civilek vonulásos tüntetést. Kiemelték, hogy a tüntetés nem csupán tiltakozás, hanem az összefogás, a közösség ereje és az egyén hangja.

A Jedlik hidat is elfoglalták a tüntetők a tanárok megbecsülését követelve – Cséfalvay Attila/Telex
A Jedlik hidat is elfoglalták a tüntetők a tanárok megbecsülését követelve – Cséfalvay Attila/Telex

A tüntetők a Bem téri gyülekező után a városháza elé vonultak. Pintér Bence újságíró kezdte a beszédeket, azt mondta: úgy tűnik, mintha szándékosan szeretnék elűzni a tanárokat, miközben az akkumulátorgyárakat az emberek megkérdezése nélkül telepítik az ország különböző pontjaira. Eközben mindent megtesz a hatalom, hogy ne legyen szolidaritás, összefogás. Neubauer Tamás, a pedagógusok szakszervezetének megyei elnöke érzelmes hangú beszédében úgy folytatta: a tanároknak két lehetőségük maradt, maradnak és belegebednek, vagy felállnak.

„Rongy embereknek nézik őket így is, úgy is. Ha mennek, akkor cserben hagyják az iskolájukat, ha maradnak, akkor nem a diákok érdekeit szolgálják, hanem az aljas rendszert. Pedig a rongy emberek azok, akik mindezt előidézték” – mondta.

Szerinte a kormány vállalta a kisiskolák bezárását, és az a mestertervük, hogy a tanárhiányra hivatkoznak. Szerinte van pénz az oktatásra, ezt jól mutatja, hogy a kormánynak kedves MCC alapítványba valósággal öntik a forrásokat. A tanárok 79 százaléka 20 éven belül kiesik a rendszerből, de már az is kérdés, holnap ki fog tanítani – tette fel a kérdést. Hozzátette, nem jó ma Magyarországon pedagógusnak lenni. „Én maradok, és ha kell, tüske leszek a köröm alatt” – mondta.

Kun Zoltán tájvédelmi szakértő, szentiváni aktivista szerint a minőségi oktatásért és tiszta, egészséges környezetért kell fellépni: „Ez a közös a két ügyben. Közös ügyünk van, nincs te ügyed és én ügyem. Biztonságos és élhető jövőt szeretnénk” – mondta. Ács ügye Győrt is érinti, ne nézzünk félre, ha valaki segítséget kér. „Ma mi, holnap ti – fogjunk össze” – kérte. Szabó Andrea, a Szívügyünk Szentiván mozgalom alapítója úgy látja, ez nem csak Győrben, hanem országosan is veszélyben van, és a „civil” szitokszóvá vált. Kertész Márton, a diákfront elnökségi tagja úgy fogalmazott: egyeduralomban nincs jövője a fiatalságnak. Nem az a megoldás, hogy elmegyünk innen, hanem az, hogy változtatunk – tette hozzá. Úgy látja, a státusztörvény tünet, a gyenge társadalmi érdekérvényesítés tünete. „Akiknek elegük van a fejük felett hozott döntésekből, azoknak egyesülniük kell” – mondta.

A demonstráció másik fő témája az akkumulátorgyárak elleni tiltakozás volt – Cséfalvay Attila/Telex
A demonstráció másik fő témája az akkumulátorgyárak elleni tiltakozás volt – Cséfalvay Attila/Telex

Ezután a 300 fős demonstráló tömeg a Vásárhelyi Pál gyalogoshíd emlékjelhez ment a belvároson keresztül, a kisgyerekekkel fagyizó anyukák között, akik néhány év múlva érintettek lehetnek a tanárkérdésben – de hiába kérték őket, nem csatlakoztak a menethez. A tüntetők rövid időre elfoglalták – előre bejelentetten – az addigra a rendőrség által lezárt Jedlik hidat, ott pedig közösen énekeltek.



A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!