A béremelések miatt felülvizsgálják a rezidensek ösztöndíjprogramját

2023. június 23. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal bevezetett változások hatással voltak az orvosi egyetemen végzett, ám szakvizsgával még nem rendelkező orvosokra, a rezidensekre is, ezért aztán felülvizsgálják a 2011-ben indult Rezidens Támogatási Program Ösztöndíj rendszerét – tudta meg a Telex az Országos Kórházi Főigazgatóságtól.

Az OKFŐ-t azután kerestük meg kérdéseinkkel, hogy úgy értesültünk, megszűnt a szakorvosjelöltek részére kiírt Markusovszky Lajos Ösztöndíj. Megkeresésünkre az OKFŐ-től azt a választ kaptuk, hogy az ösztöndíjrendszer 2011 óta segíti a rezidensek pályakezdését, szakmai megbecsültségük erősítését, valamint a szakképzést követően hazai munkavállalásukat. A program szakterülettől függően többféle ösztöndíjat kínált, írják, ezek egyike a Markusovszky Lajos Ösztöndíj.

„Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével jelentős béremelés valósult meg, amelynek köszönhetően a jelenlegi illetmények már önmagukban támogatják az ösztöndíjrendszer bevezetésekor meghatározott célok elérését, így a pályakezdés elősegítését és a képzésben részt vevők szakmai megbecsültségének erősítését. A kedvező intézkedések eredményeként szükségessé vált az ösztöndíjrendszer felülvizsgálata, amelynek során az Országos Kórházi Főigazgatóság a Magyar Rezidens Szövetséggel is együttműködik” – írták.

Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésével a Telexen is sokat foglalkoztunk. Arról, hogy miért döntött úgy több ezer ember, hogy a változtatás nyomán ott hagyják korábbi munkahelyüket, a többiek pedig miért maradtak ott, ebben a cikkben írtunk bővebben. Rékassy Balázs orvos, egészségügyi szakközgazdász korábban a Telexnek egy interjúban arról beszélt, hogy a 21. században hiába tudunk mindent digitalizálni, az emberi kéz és az emberi jó szó egy beteg mellől nem hiányozhat – az ápolókra tehát mindenképpen szükség van. A Magyar Rezidens Szövetség részletesen itt írt a rezidenseket érintő kérdésekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!