Megvan a határozat, 382 millió forintot adnak a két éve leégett encs-fügödi iskola újjáépítésére

2023. június 23. – 10:53

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány nappal azután, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telex érdeklődésére utánajárt a két éve leégett encs-fügödi iskola sorsának, és a Miniszterelnökség Sajtóiroda azt a tájékoztatást adta, hogy a Szerencsi Tankerületi Központ kiírta a közbeszerzést, amely múlt héten lezárult, megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat, amelynek értelmében az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola Fügödi Tagintézmény újjáépítésére „a Beruházási Ügynökség által vállalható kötelezettség összegét 382 055 817 forintban” határozzák meg.

Az Encs-Fügödön található általános iskola 2021. szeptember 14-én virradóra égett le, de azóta sem kezdődött el a felújítása. Az ott élő gyerekek konténerekben tanulnak. A Telexnek a terület fideszes országgyűlési képviselője áprilisban még azt mondta, az iskola felújítását „késlelteti az egyre mélyülő gazdasági válság, melyet az orosz–ukrán háború, valamint az erre válaszul adott elhibázott brüsszeli szankciók generáltak”. Azt viszont hozzátette, dolgozik azon, hogy a leégett iskolarész pótlásra kerüljön. Az áprilisi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telex kérdésére azt mondta, májusban dönt az ügyben a kormány, és reméli, hogy minél hamarabb újjáépülhet az iskola.

Az iskola sorsára legutóbb a hétfői kormányinfón kérdeztünk rá Gulyás Gergelynél. Akkor azt ígérte, utánanéz, és írásban válaszolni fog. A válasz hétfő estére meg is érkezett a sajtóirodától. Azt írták, hogy

„Gulyás miniszter úr ígéretének megfelelően a Szerencsi Tankerületi Központ kiírta a közbeszerzést, amely pénteken lezárult. A közbeszerzési törvényben előírt kötelező 10 napos szerződéskötési moratórium után a győztes ajánlattevővel a tankerületi központ haladéktalanul szerződést köt, és a fügödi iskola épületének helyreállítása megkezdődik”.

A fügödi iskola helyzetével ebben a cikkben és ebben a videóban foglalkoztunk részletesen:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!