Elkötötte az őt felvevő autót egy stoppos Egerben, majd belefutott egy rendőri ellenőrzésbe

2023. június 21. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Elkötötte az őt felvevő autós kocsiját egy stoppos Egernél, majd nem sokkal később belefutott egy rendőri ellenőrzésbe, így autós üldözésbe torkollt az autólopás – számolt be a 2021 őszént történt esetről a Heves Vármegyei Főügyészség.

A 27 éves, büntetett előéletű férfival szemben nemrég emelt vádat az Egri Járási Ügyészség. A nyomozás adatai szerint a stoppost 2021. október 22-én, a hajnali órákban vette fel az autójába a sértett Egerben, amikor éppen kifelé tartott a városból. A korai időpont miatt a sofőr megállt az utolsó benzinkútnál, hogy megigyon egy kávét a shopban. Erre az időre magára hagyta újdonsült utasát a járó motorral fűtött gépkocsiban, nem számolva mindazzal, ami ezután történt.

A stoppos ugyanis átült a vezető oldali ülésbe, és nagy sebességgel elindult Gyöngyös felé a 3-as számú főúton. Karácsond környékén azonban belefutott egy éppen megkezdett rendőri ellenőrzésbe, amit elkerült volna, ha nem siet annyira. Így viszont a rendőr üldözőbe vette, és egészen a gyöngyösi lakóhelyéig követte, ahol a férfi kiugrott az addigra már összetört és defektes járműből, majd berohant a lakásába. Ide bevitte azokat a dolgokat is, amiket a kocsiból jogtalanul vett magához még az indulás előtt. A lopott dolgok között volt egy bőrtárca, amiben a sértett iratai mellett több százezer forint is lapult.

A bűncselekménnyel érintett jármű – Fotó: Magyarország Ügyészsége
A bűncselekménnyel érintett jármű – Fotó: Magyarország Ügyészsége

A férfi elfogásához testi kényszerre és bilincselésre is szükség volt. Az előállítás után derült csak ki, hogy a vezetői engedéllyel sohasem rendelkező elkövető korábban alkoholt fogyasztott. Ezek, valamint a közúton elkövetett sorozatos közlekedési szabályszegések miatt a férfinak szabálysértési eljárás keretében kell felelnie.

A járási ügyészség jármű önkényes elvételével és lopással vádolja a férfit. A vádhatóság arra tett indítványt, hogy a bíróság másfél év börtönt, valamint két év közügyektől eltiltást szabjon ki a különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!