Az Európai Bizottság is problémásnak látja a státusztörvény néhány pontját

2023. június 20. – 08:34

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság több jelentős módosítást sürget a státusztörvény tervezetében, írja a Népszava. A lap forrásai szerint négy alapvető elem van:

  • a szakszervezetekkel történő egyeztetési kötelezettség;
  • a nevelés-oktatással lekötött heti munkaidő kérdése, ami jelenleg 22–26 órában van felosztva;
  • a harmadik vitás kérdés az új sávos bérrendszerrel kapcsolatos;
  • végezetül a Bizottság aggályosnak tartja, hogy a munkáltatók járáson belül kirendelhetik a pedagógusokat másik intézménybe tanítani.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétfői kormányinfón azt mondta, méltányosnak tartja a heti 24 órát. Ez a szakszervezetek régi követelése volt.

Pénteken rendkívüli ülésen tárgyalta a parlament a státusztörvényt, ahol Dunai Mónika fideszes képviselő vetette fel a fix heti munkaidőről szóló javaslatot, amit a KDNP is támogatott. És nem is kellett sokat várni, hogy hivatalosan is benyújtsák az erre vonatkozó módosítást, ugyanis az már aznap felkerült a parlament honlapjára.

Arról itt írtunk részletesen, miért hívják a jogszabályjavaslatot bosszútörvénynek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!