Az utcáról is látható volt a füst: filmforgatás miatt ment tönkre a 700 milliós MRI a Semmelweis Egyetemen

2023. június 19. – 21:02

frissítve

Az utcáról is látható volt a füst: filmforgatás miatt ment tönkre a 700 milliós MRI a Semmelweis Egyetemen
Képünk csak illusztráció, nem a meghibásodott gépet mutatja: MR-vizsgálat a Semmelweis Egyetem MR Kutatóközpontjában 2019. december 25-én – Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Fémport tartalmazó zsákot használtak nehezékként egy MRI-gépben egy hétvégi filmforgatáshoz a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikáján. A Hvg.hu információi szerint egy kutya vizsgálatáról forgattak filmet, amikor a fémtartalom miatt súlyos kár keletkezett a berendezésben.

A lap információi szerint a klinika egyik legkorszerűbb, mintegy 700 millió forintot érő 3T MR gépe hibásodott meg az eset miatt olyannyira, hogy még az utcáról is jól látható volt a vizsgálóból szálló füst. Hozzáteszik, hogy a kutyának nem esett bántódása, ellentétben a berendezéssel, amit most is javítanak a SOTE-n.

Lapunk megkereste az üggyel kapcsolatban a Semmelweis Egyetemet, amely megerősítette a hírt: elmondásuk szerint „az ELTE TTK kutatási projektjének filmes dokumentációja során” sérült meg az MR-berendezés. Azonban hozzátették, hogy a betegellátás a klinika többi MR-készülékével és a vizsgálatok átcsoportosításával folyamatos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!