Republikon: A Mi Hazánk is bejuthat az Európai Parlamentbe
2023. június 9. – 17:06
Ha a listavezetők népszerűségi adatait vesszük figyelembe, jelenleg a Fidesz-KDNP, a DK, a Momentum, a Mi Hazánk és az MSZP nyerhetnének el európai parlamenti mandátumot – ez derült ki a Republikon Intézet friss kutatásából, ami egy évvel a 2024-es európai parlamenti választások előtt azt vizsgálta, hogyan vélekednek a magyar választók az egyes EP listaállító pártokról és a pártok feltételezett listavezetőiről. Az eredményeket a Telex közli elsőként.
Egyelőre persze még nem tudni biztosan, kik lesznek a pártok jelöltjei a jövő júniusi EP-választáson, és a kampány sem kezdődött el még intenzíven, a Republikon ezért a kérdőívet az általa legvalószínűbbnek tartott felállás szerint állította össze. A listavezetőket többnyire korábbi EP-választások tanulsága alapján jelölték ki, és azzal számoltak, hogy az LMP és a Párbeszéd-Zöldek közös listát állít majd.
Módszertan: a Republikon felmérésében a válaszadók nem egy pártlistából választották ki kedvencüket, hanem az EP-listavezetőkről és pártjaikról külön-külön mondhattak véleményt, azaz kifejezhették, mekkora valószínűségét látják annak, hogy az adott listavezetőre és pártjára szavaznának. Ez persze azzal jár, hogy a válaszadók akár több jelölttel is szimpatizálhattak, és volt lehetőségük kifejezetten elutasítani azokat a listavezetőket és pártjaikat, akikre semmilyen körülmények között nem szavaznának.
A kutatás ez alapján arra jutott, az EP-listavezetők népszerűsége egyelőre nem tudta túlszárnyalni a pártjaik támogatottságát. Ennek fő oka, hogy a személyes kampányok nem kezdődtek el, így a választók egyelőre pártokban, és nem politikusokban gondolkodnak. Trócsányi László például nem tud felérni a Fidesz-KDNP népszerűségi szintjére: 28 százalék szavazna rá az EP-választásokon, ami 5 százalékponttal alacsonyabb, mint a Fidesz-KDNP támogatottsága, közben pedig Donáth Anna és Tüttő Kata kis mértékben felül tudták múlni a Momentum és az MSZP népszerűségét.
A Republikon szerint az alábbi eredmény annyiban nem meglepő, hogy Trócsányi nem egy bejáratott név az országos politikában, Donáth Annára viszont mostanában országos kampány épült, Tüttő Kata neve pedig Budapest és a Karácsony Gergely-ellenes kampányok miatt foroghat a közbeszédben.
A potenciális szavazókat vizsgálva a felmérés arra is jutott, hogy
- a Fidesz-KDNP bár messze a legerősebb párt, limitált a növekedési potenciálja, kevés extra szavazatot tud felvenni más pártoktól.
- A DK az ellenzék legerősebb pártja, több, mint kétszer akkora a biztos tábora, mint bármely ellenzéki pártnak, ugyanakkor ahogyan a teljes népességben a Fidesz-KDNP-nek van kicsi tere a bővülésre, az ellenzéken belül a DK az a párt, ami relatíve alacsony növekedési potenciállal bír.
- A leginkább szembetűnő kiugrás a potenciálisan Jávor Benedek vezette LMP-Párbeszéd közös listájánál van, ami csak 3 százalék biztos szavazóval bír, de a válaszadók további 17 százaléka el tudja képzelni, hogy ide szavazzon.
És kik ezek a potenciális szavazók? A kormánypártoknál ők akár bizonyos Mi Hazánk szavazók is lehetnek, akiknél betalál a kormány mondandója. A többi ellenzéki párttól a Fidesz-KDNP listájára nem szavaznának.
És míg a DK szavazók tábora szívesen szavazna más ellenzéki jelöltekre is, fordítva ez már annyira nem működik, inkább csak az MSZP-től tudna elhalászni pár szavazót, a közös múlt és az átigazolt politikusok miatt.
Érdekesség, hogy az LMP-Párbeszéd listája a DK-tól tudna elszívni szavazókat, sőt, még a Fidesz-KNDP egy szűk rétege is nyitott lenne rá. A momentumos Donáth Anna és az MSZP-s Tüttő Kata szintén tudnának szipolyozni a DK-tól.
A Kétfarkú Kutya Pártból Kovács Gergelynek kevesebb potenciális szavazója van, de ők megoszlanak az ellenzéki pártok között, sőt, néhány Fidesz-KDNP szavazó is nyitott volt felé – bár a Republikon ehhez hozzáteszi, hogy a felmérésekben a Kutya Párt általában jobban szerepel, mint a szavazófülkékben.
Májusban a Závecz is az EP-választásokról készített felmérést, ők szintén arra jutottak, hogy kijuthat a Mi Hazánk Brüsszelbe. Emellett nem növelné az EP-képviselői számát a DK és a Momentum, a Párbeszédnek és az LMP-nek pedig közös indulással nagyobb esélye lenne egy mandátumra.