Havi 235 ezer forintot fizet a Magyar Posta, ha valaki vállalja, hogy helyettesíti

Egyre kevesebben küldenek papírlevelet és képeslapot, hiszen helyette ott az email és a többi elektronikus csatorna. A csomagküldést is sokan bízzák manapság más cégekre, ezért rengeteg helyi postafiókot zártak be az utóbbi években, így már több mint 2300, kétezer főnél alacsonyabb lélekszámú településen nincs postahivatal Magyarországon.
A Magyar Nemzet cikke szerint a vállalat új partneri programot hirdetett a helyzet enyhítésére, amelyben olyan helyi vállalkozások (például élelmiszerüzletek, gyógyszertárak vagy bankfiókok), illetve önkormányzatok vehetnek részt, amelyek vállalják, hogy átveszik a Magyar Posta alapvető szolgáltatásait.
A cég oldalán ezzel kapcsolatban azt írják, hogy az új partnerek a csekkfelvételt, valamint a levél- és csomagfelvételt végezhetik, ám a háznál történő kézbesítéssel továbbra is a Magyar Posta foglalkozik majd.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint az új postapartneri programnak köszönhetően kisboltok és falusi vállalkozók menekülhetnek meg, hiszen mint azt Schmidt Jenő, a szövetség elnöke az Inforádiónak elmondta, a vállalat bizonyos esetekben havi 235 ezer forintot fizet az együttműködésért. Az új lehetőség fontos lehet azoknak is, akik ragaszkodnak a régi típusú szolgáltatásokhoz, esetleg a csekkeket sem elektronikus átutalással, hanem személyesen fizetnék be.
Cikkünkben eredetileg tévesen havi 765 ezer forintos összeg szerepelt, ahogy az Inforádió oldalán is, illetve a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökével készített interjúban szintén a magasabb összeget lehetett hallani. A pontatlanságért elnézést kérünk olvasóinktól.