Átlépheti a 100 milliárdot az Orbán család látható vagyona

2023. június 2. – 07:57

Másolás

Vágólapra másolva

Gyors ütemben nőtt a kormányfő vejéhez köthető BDPST Zrt. adózott nyeresége 2022-re. Tiborcz István két éve 12 milliárdot, négy éve 6 milliárdot könyvelhetett el – derül ki a G7 elemzéséből. Tiborcz csak 2019-ben jelent meg hivatalosan is a cég papírjain, ekkor már mérhető vagyont halmozott fel a BDPST, amely tavaly alkalmazottanként másfél milliárd forintos nyereséget termelt.

A vállalat meghatározása szerint saját tulajdonú ingatlanok adásvételével foglalkozik, a bevétel javát azonban nem ez, hanem a tulajdonában lévő egyéb cégek és pénzügyi eszközök adják, osztalék és árfolyamnyereség formájában. Osztalékként négy év alatt 6,6 milliárdot vett ki a lényegében vagyonkezelőként működő cégből, amelynek nettó eszközértéke már 40 milliárd forint felett van.

Ezzel lekörözi az Orbán család többi tagját, így a vagyonosodás korábbi elsődleges forrását adó Dolomit Kft.-t irányító Orbán Győzőt. Pedig a kormányfő apjának cége a bányászati ágazatban kiugró nyereségrátával dolgozik, hatmilliárd forintos árbevétel mellett 2 milliárdos adózott eredményt mutatott fel, ez az ágazati átlag duplája – hívta fel a figyelmet a G7. Az osztalékok nagy arányú kivétele Orbán Viktor apjának érdekeltségeiben 2014 után indult meg látványosan, az addigi 2-300 milliós kifizetések 600-ra ugrottak, azóta többnyire meghaladják az egymilliárd forintot minden évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!