Horváth Viktória: Szándékosan közmunkásnak akarják nevelni a romákat

2023. június 1. – 18:25

Másolás

Vágólapra másolva

Évtizedes probléma az oktatásban a szegregáció – mondta Horváth Viktória, roma aktivista, a Polgár Alapítvány az Esélyekért munkatársa.

Arról beszélt, hogy ma a roma gyerekek 61 százaléka tanul elkülönítve Magyarországon. A roma gyerekeket kirekesztik, és szándékosan közmunkásnak, gyári munkásnak akarják nevelni – fogalmazott Horváth, aki szerint ez olyan károkat okoz emberi sorsokban, amit generációkon át cipelnek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A gyerekek már az óvodákban megtapasztalják a rendszerszintű szegregációt szerinte: van olyan település, ahol az óvodában külön bejáratot kell használnia a roma gyerekeknek. „Esélyegyenlőség nem létezik – mondta Horváth. „Segítséget sem a szülő, sem a diák nem kap ebben a rohadó rendszerben.” A gyerekeknek joga van az inkluzív oktatásra – tette hozzá. „Szeretnék egy szabad országban élni, ahol nem kell félnem attól, hogy bántani fogják a gyerekemet származása miatt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!