A Fidesz reakciója a tüntetésre: A baloldal miatt nem keresnek 800 ezret a tanárok

2023. május 19. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz is reagált a pénteki oktatási tüntetésre. Közleményükben azt írják, hogy a kormánypártok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét emelni kell, csupán a baloldalon múlik, hogy ez még nem történt meg.

„Ha a baloldal nem áskálódik a saját hazája ellen és Magyarország már megkapta volna a neki járó uniós forrásokat. Most az a baloldal fűti tüntetéseket, amelynek politikusai havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben is, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést, és ne kereshessenek 800 ezer forintot.”

A közlemény végén felsorolják az ellenzéki pártok EP-képviselőinek nevét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!