Szabálytalan teherautókra és buszokra vadászott a rendőrség: többen a pihenőidővel trükköztek

2023. május 17. – 18:57

Másolás

Vágólapra másolva

A pihenőidő szabályainak be nem tartása is szerepelt a jellemző problémák közt egy május 8-tól 14-ig tartott országos rendőrségi ellenőrzésen, amelyen ezúttal összesen 4456 teherautót és 459 autóbuszt állítottak meg, írja a Police.hu

A Roadpol Truck & Bus elnevezésű, Európa-szerte azonos időben zajló akció magyarországi állomásán összesen több mint ezerhatszáz jogsértést találtak, melyek közül a pihenőidőre vonatkozó szabályok be nem tartása tűnik a legsúlyosabbnak, hiszen ez elalvásos balesetekhez vezethet. Ebből 109-et követtek el a teherautó-sofőrök és tizenegyet a buszvezetők, míg az előbbieknél 163 esetben találtak valamilyen jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatos problémát, és 117 esetben volt gond az okmányokkal, ez utóbbi probléma a buszok esetében tizenegy alkalommal merült fel.

A felsoroltakon kívül négy teherautó-sofőrről kiderült, hogy alkoholt fogyasztott indulás előtt, 339-en nem kötötték be a biztonsági övüket, és háromszáz teherautós, illetve nyolc buszos gyorshajtót is megbüntettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!