Gulyás a Budaházy-ügyről: A magyar igazságszolgáltatás szégyene

2023. május 11. – 12:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz-frakció még a tavaszi ülésszakban szeretné elfogadni azt a törvényjavaslatot, amivel szigorítanák a választáson induló jelölőszervezetek külföldi kampányfinanszírozását.

Gulyás azt is mondta, az extraprofitadót jövőre is fenntartják, de nem mindenkire ugyanolyan mértékben, mint idén.

„Részben tiszteletben tartom, részben pedig üdvözlöm” – kommentálta Gulyás, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a terrorizmus miatt elítélt Budaházy Györgynek. A miniszter szerint a bűncselekmények elkövetése után 17 évvel igazságszolgáltatás már nincs, a jogszolgáltatás pedig pocsék. Arról beszélt, a büntetés nagy részét már letöltötte Budaházy, gyereke született, és a magyar igazságszolgáltatás szégyene, ami ebben az ügyben történt. Indokolt volt szerinte ezért Novák kegyelmi döntése.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!