Gulyás a költségvetési hiányról: Az adatok a vártnál valamivel rosszabbak

2023. május 11. – 12:58

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás arról beszélt, az év első felében mindig elérik a tervezett költségvetési hiány nagy részét, majd az év második felében általában csökken a hiány.

„Az adatok a vártnál valamivel rosszabbak”

– ismerte el az áprilisi adatokról. A költségvetés már április végére elérte az éves hiánycél majdnem négyötödét.

A miniszter az év második felében gazdasági növekedést vár a recesszió után. A kormányban van egy olyan álláspont, hogy a két hatás együtt elég lesz, hogy ne lépjék túl a hiánycélt. A másik álláspont szerint azonban intézkedéseket kell hozni ennek érdekében.

A hvg.hu kérdésére Gulyás azt mondta, a kormányülésen nem volt szó Budaházy György ügyéről, nem merült fel, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter ne jegyezze ellen a köztársasági elnök kegyelmi döntését. Gulyás szerint sok érv szól Budaházy szabadon engedése mellett, ellene csak az szól, hogy államellenes bűncselekmény miatt ítélték el a Hunnia Mozgalom egykori alapítóját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!