Ezek voltak az előző kormányinfó legfontosabb állításai

2023. május 11. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva
  • Gulyás Gergely szerint lehet, hogy a Roszatom helyett egy projektcég viszi tovább Paks II.-t.
  • Június 30-ig a kormány meghosszabbította az árstopokat.
  • A kormány akciók meghirdetésére kötelezi az üzleteket. A termékeket húsz kategóriába kell majd sorolni (húsok, zöldségek stb.), és az érintett kategóriák mindegyikében mindig legalább egy terméknek akciósnak kell majd lennie, az akciós termékek körének pedig hetente változniuk kell. A kisboltok a terv szerint mentességet kapnak.
  • Az aszálykárok enyhítésére idén ingyenes lesz a mezőgazdasági öntözés, ennek költségeit a kormány átvállalja. Ez közel tízmilliárdjába kerül a kormánynak.
  • Bár a kormány több mezőgazdasági termék importját megtiltotta Ukrajnából, Magyarországon keresztül azért lehet majd szállítani, ezeket a szállítmányokat az egész ország területén nyomon követik majd valamilyen módon.
  • A mikrovállalkozások ezután 70 forintot fizetnek majd kilowattonként az átlagfogyasztás felett.
  • Nincs arra utaló adat a magyar kormány kezében, hogy az Egyesült Államok magas rangú magyar kormánytisztviselőket hallgatott volna le.
  • Amíg a Fidesz van kormányon, nem lesz legális a marihuána.
  • Gulyás még támogatná is a „ruszkik, haza!” feliratú plakátkampányt, csak épp szerinte „késtek 60 valahány évet”. A miniszter szerint ez a plakátkampány most háborúpárti, de ha 1956-ban lett volna, akkor már inkább Magyarország függetlenségét szolgálta volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!