Páncélozott katonai menetoszlop halad át hétfőn az Alföldön

301

Hétfőn technikai átcsoportosítást hajt végre az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár Debrecen és Táborfalva között, ezért megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani a Debrecen – M35 autópálya – 4-es főút – M4 autópálya – 405-ös számú út – M5 autópálya – Örkény – Táborfalva útvonalon.

Közleményében a Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy „a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól”.

Emlékeztetnek arra, hogy a zárt katonai menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják. Kérik a sofőröket, hogy a menetoszlop közelében az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények fokozott figyelembevételével közlekedjenek. Emellett ígérik, hogy próbálják a vonulással „az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben” megzavarni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!