Orbán Viktor személyes jóváhagyását írta elő a home office-hoz az államigazgatásban egy határozat

2023. május 4. – 13:31

Másolás

Vágólapra másolva

Határozatban rögzítették 2022-ben, hogy a miniszterelnök engedélye szükséges ahhoz, ha egy állami tulajdonban vagy kormányigazgatási szervnél dolgozó munkatárs home office-ban szeretné végezni a munkáját – tudta meg az Rtl.hu egy 2022-es, nem nyilvános kormányhatározatból.

A négyezres kormányhatározatokról azt kell tudni, hogy habár azok nem titkosak, de tartalmukat nem teszik közzé, szövegüket csak adatigénylés után lehet megismerni, személyes iratbetekintés útján, holott a bennük lévő, jellemzően munkaügyi döntések több tízezer állami foglalkoztatottat érintenek, írják. Az említett négyezres kormányhatározat is több tízezer embert érint vagy érintett. Azt, hogy ez hatályban van-e még, nem lehet tudni, ugyanis hiába kérdezett rá az Rtl.hu, választ egyelőre nem kaptak a kérdéseikre.

Az Rtl.hu által megismert 2022-es kormányhatározat tartalma szerint azokban az esetekben, amikor valakinél már korábban életbe lépett a home office-t engedélyező munkaszerződés, úgy utólag be kellett szerezni Orbán Viktor jóváhagyását.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke úgy látja, hogy már a Covid-járvány idején is egyértelmű volt, hogy a kormány nem támogatja a home office-t. Szerinte ennek hátterében az állhat, hogy az állami vezetők szerint a home office során könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek a titkos adatok, csakhogy ma már a legtöbb munkakörnél már biztonságosan megoldható a távmunka is.

A szakszervezet adatai szerint a területi közigazgatáshoz tartozó helyeken gyakran csak nettó 250 ezer forintot visznek haza az alkalmazottak. Ők 25 százalékos béremelést látnának indokoltnak a dolgozók esetében, amit egy egyszeri 20 százalékos kompenzációnak is ki kellene egészítenie szerintük.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknekaz angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!