Semjén: Ferenc pápa békét hozott a magyar politika teljes körébe, talán lesz párbeszéd is az ellenzékkel

2023. május 2. – 17:10

Semjén: Ferenc pápa békét hozott a magyar politika teljes körébe, talán lesz párbeszéd is az ellenzékkel
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A pápalátogatás vége után két nappal tartott sajtótájékoztatót az események összegzéséről a Ferenc pápa budapesti útjáért felelős operatív törzs. A tájékoztatón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdte az összefoglalást, aki azzal kezdte, hogy „az első szó csak a köszöneté lehet, mindenki százszázalékosan megtette azt, ami az ő dolga volt”. Az állam ehhez maximum a keretet adta, tette hozzá Semjén, aki kifejtette: „a csodálatos három nap mégis a Szentatya karizmájától és a Szentlélek tapintható jelenlététől” volt jó.

Semjén arról beszélt, közel százezernyi résztvevő volt az eseményeken, ahol

„a komolyan vehető politikai élet egésze jól vizsgázott, szeretném megköszönni a politikai paletta minden oldalának, hogy így viszonyult a pápa látogatásához és ilyen méltó módon tudtuk fogadni a Szentatyát"

– fogalmazott Semjén, aki szerint Ferenc pápa „megtette az első csodát”, azaz azt, hogy a magyar politikai élet békében volt egymással. A miniszterelnök-helyettes szerint, ahogy a mondás tartja, „minden politika, de a politika nem minden. Most ez mutatkozott meg, hogy van, ami fontosabb, mint a politika.” Semjén számára „különös öröm volt", hogy a vasárnapi szentmisén a politikai paletta egésze együtt volt ott, de a szentmiséből és a pápalátogatásból „valójában az egész magyar társadalom kivette a részét”, fogalmazott.

Semjén köszönetet mondott ezután a P. Mobilnak és a Fradi–Dózsa-meccs szurkolóinak is, akiknek eseményeit át kellett szervezni a látogatás miatt. A politikus arról is beszélt, hogy ő maga is P. Mobil rajongó, illetve beszélt az esőről is, ami „azután érkezett meg, hogy az egyházfő gépe felszállt.”

„A Szentatya tanítása, az üzenetek, amiket hozzánk intézett, megerősítenek minket. Megszívleljük azt, amit a Szentatya mondott”

– emelte ki Semjén, aki szerint tapintható volt, hogy az egész magyar társadalmat lelkileg megerősítette az egyházfő apostoli útja. Nagyon fontos esemény volt ez szerinte „Magyarországnak mint Magyarországnak”. Kiemelte, a pápa „számtalan jelét adta” annak, hogy jól érzi magát Budapesten. Ez a látogatás „nevezhető történelminek, napjaink üdvtörténelmi” pillanatának, mondta. Egy szál fehér rózsát adott búcsúzáskor a pápának Semjén a magyar nép nevében, hogy „vigye a Szűzanyához. Köszönjük, hogy elvitte a magyarok szeretetét a Szűzanya ikonjához”. Semjén megköszönte a magyar sajtó korrektségét is, „beállítottságtól függetlenül”.

Pápa utáni hídépítés

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szintén megköszönte a sajtónak a „tiszteletreméltó hozzáállását, a magyarországi sajtó olyan bizonyítványt tett le a világ felé, amely csak szuperlatívuszokban dicsérhető”, fogalmazott. A magyar kormánynak, hatóságoknak is köszönetet mondott, „nélkülük nem lettünk volna képesek ezt megvalósítani”, mondta Veres. „A Szentatyának van egy olyan karizmája, hogy ahol megszólal és ahogy ő megszólal (...) az képes olyan módon a lelket az emberek felé fordítani, hogy mindenki találhat benne üzenetet magának”, mondta. Majd arról is beszélt, hogy a látogatás megindító volt. „Mindannyiunknak van a Szentatya tanításaiban megfontolásra érdemes” üzenet, amit, mint Veres mondta, igyekeznek is majd hasznosítani.

„Sokszor úgy hallunk a keresztény értékekről, mint ami ósdi, elavult. De a Szentatya volt elég bátor ahhoz, amit mi is tartunk, hogy ha azt mondják, hogy konzervatívok vagyunk, az bók, elismerés, nem szemrehányás”

– fogalmazott. Veres szerint ezt nem is lehet feladni, a keresztény értékek ugyanis minden ember javát szolgálják, „bármilyen nyomás is érjen minket”. Kifejtette, hogy Magyarországnak az egyházfő látogatása alapján is

„fontos szerepe van, hogy hidak legyünk például a Kelet és a Nyugat között.”

„Bízom benne, hogy egész magyar népünk számára, országhatáron kívül és belül ez egy olyan nemzeti ünnep volt, amely el fog minket kísérni nemcsak heteken, de hónapokon, éveken keresztül”, mondta. Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára arról beszélt, 2-2,5 hónapjuk volt a megvalósításra, ami hosszúnak tűnhet, de valójában rövid időszak volt.

Tóth hozzátette azt is: egyedülálló lehetőség volt a pápalátogatás arra, hogy “mi magyarok megmutassuk, mit hordozunk magunkban.” Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója ezután kifejtette, a TEK feladata a Szentatya személyi védelme volt, amely feladatot "elvégeztek rendkívüli esemény nélkül, a vatikáni szervek egyöntetű álláspontja szerint világszínvonalon." Ez nemcsak a TEK jelzője, „hanem a magyar rendvédelem jelzője is”, mondta Hajdu.

Erre csatlakozott Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes is, aki arról beszélt, hogy a rendőrség szempontjából is rendkívüli esemény nélkül zajlott a látogatás, „minden az elképzeléseinknek és a tervekben rögzítettek szerint alakult”. Kifejtette, a zárások ellenére sem volt torlódás a fővárosban. A rendőrség az egyházfő látogatására

  • 35 km-en korlátozott parkolást,
  • 4000 szórólapot rakott ki a megállni és várakozni tilos tábla mögött parkolnak, 1000 plakátot a parkolási tilalmakról,
  • összesen 310 autót kellett elszállítani.
  • És az eseményen 7510 rendőr működött közre, mellettük pedig 96 polgárőr vett részt.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyarországon lévő állam és egyház közötti együttműködést dicsérte, amellyel szerinte „egy új modell jött létre”, amely „nem alá-fölérendelésen”, hanem együttműködésen alapul. Kovács úgy látta, ezzel jó úton indultak el több, mint tíz éve.

„Nem vagyok az az érzelgős típus, de mindannyiunkat nagyon megérintett, ami ezen a három napon történt”, fogalmazott az államtitkár, aki kiemelte, „politikai keretezésről nem is kell talán itt beszélni, (...)

teljesen nyilvánvaló a rosszindulatú nemzetközi sajtó próbálkozásai ellenére is, hogy az Őszentsége által elmondott beszédekben a béke iránti vágy kifejezésében osztozunk az egyházzal, hiszen a háború kirobbanásától kezdve a béke pártján állunk.”

A pápa szavai rezonáltak a béke vágyával, mondta Kovács, aki arról is beszélt, hogy a „nemi szerepekről, családokról szóló gondolatok is egybecsengenek az egyházfőével a „woke-kultúrával szemben” a kormány részéről. Beszélt Kovács Ferenc pápa spontán beszédeiről is, az egyházfő „nem várt cselekedeteiről", mint például hogy bement a közönséghez a Bazilikánál. Ilyet Kovács szerint „csak olyan országban lehet megvalósítani, ahol ez nemcsak a szó szoros értelembe vett biztonsági feladatok keretében, hanem általában is megtehető biztonságos keretek között" zajlik. Szerinte sok százmillióan láthatták most a világon, hogy Magyarország „tudja biztosítani ezeket a kereteket”.

Kovács kifejtette, több mint 400 sajtóregisztráció érkezett hozzájuk, ezek közül egyes helyszíneken fizikai kötöttségek voltak, a hely szűke miatt „nem volt lehetőségük mindenkit beengedni”. Beszélt az államtitkár a költségekről is: 7 milliárd forintot különítettek el a látogatásra, ez lefedett minden költséget.

Semjén lelkivizsgálata

A sajtótájékoztatón a Telex kérdésére Kovács elmondta, hogy alapvetően a fizikai keretek határozták meg a jelenlévő sajtó létszámát, volt megállapodásuk a Vatikánnal arról, hogy 73 újságírójuk preferenciát fog élvezni. Beszélt arról is, hogy bár például a Karmelitánál úgy tűnt, vannak szabad helyek, „az, hogy kiadjuk az akkreditációt és a[z újságírók] harmada nem jön el, nem rajtunk múlik". Hozzátette, szerinte nem lehetett akadály az, ha egy sajtóorgánum nem jutott be egy-egy programra, mert volt élőadás és elérhető képanyag is a programokról.

Semjén arról beszélt, magára vállalja, hogy ő mondta azt, hogy aki Rómából jön, az ne maradjon ki egy eseményről sem, de Kovács kiemelte: például a Sándor-palotánál is csak ketten vettek részt az MTVA oldaláról – Kovács azt is hozzátette, a lelkiismeretük a sajtó kezelése szempontjából tiszta: a preferenciát viszont a vatikáni és az egyházi sajtó élvezte. Hozzátette, hogy a sajtó teljes mozgásterét mutatta az is, hogy lapunk – egyébként a Rózsák terénél például körülményes módon – bejutott. Arra a kérdésünkre, hogy a 444 fotóriporterét miért tartották nemzetbiztonsági kockázatnak, Kovács azt mondta: erre nem tud válaszolni, az ő kezük is meg volt kötve,

„a jogszabályok szerint kellett eljárnunk, tehát akiről kiderül egy ilyen dolog, az nem kerülhet a Szentatya közelébe. Egyébként mindenkinek megvolt a lehetősége a 444-től is, hogy ott legyen a helyszínen”

– de Kovács válasza végén hirtelen átkapcsolással azért még fontosnak tette megjegyezni, hogy szerinte „vannak ott most belső problémák is”.

Beszéltek az MTV kérdésére Ferenc pápa Hilarion metropolitával való találkozásáról is, Semjén „személyesen helyesnek tartja, hogy ez a talákozó létrejött, de nem volt ebben szerepünk [a kormánynak]”. Elmondta, találkozott ő is Hilarionnal, megbeszélték, hogy részt vesz majd vasárnap a szentmisén. Kifejtette, ökumenikus találkozó azért nem volt, mert ez a NEK-en már létrejött. „Hála istennek, hogy ilyen érdemi lépések történnek végre a béke érdekében. A Szentatya elmondta a Karmelitában, hogy a béke érdekében kreatív lépéseket vár. Ő most megtette, igyekszünk mi is követni”, mondta.

A Népszava kérdésére Semjén arról is beszélt, hogy „igyekszik a maximális nyitottság jegyében” az ellenzék felé is máshogy viszonyulni. „Engem valóban megérintett a Szentatya azon mondata, miszerint nyitott ajtókra van szükség, nyissuk ki a szívünket. Én lelkiismereti alapon is igyekszem kinyitni a szívemet, az ellenséget nézve, ha úgy tűnne, hogy ellenségesség van, én kész vagyok átgondolni és értelmes párbeszéddé alakítani", fogalmazott Semjén, aki szerint

„ez a három nap, amit a magyar politika bemutatott, messze meghaladta várakozásainkat, ez tényleg lehet egy olyan alap, hogy ellenségeskedés helyett értelmes párbeszédet folytassunk.”

Semjén később úgy fogalmazott, a Szentatya üzenete az volt, hogy nincs szelektálás és nincs válogatás a pápa üzeneteiben, „én nemcsak azokat gondolom át, ami explicit megerősítenek, hanem azokat is, amik lelki vizsgálatra buzdítanak", mondta. Veres arról beszélt, a búcsúzáskor újra meghívták a pápát Magyarországra.

A Szentatya látogatását a Telex is végigkísérte a három napban. Az erről szóló cikkeinket itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!