Május 22-én adják át az M3-as metró teljes vonalát

2023. május 2. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

Öt és fél éve és 225 milliárd forinttal szegényebben vár Budapest arra, hogy a teljes vonalon járhasson újra a M3-as metró. Ma lehullt a lepel a dátumról, a napról, amikor a fővárosban utazók teljes egészében visszakaphatják a kék metrót, Karácsony Gergely főpolgármester ugyanis ezt posztolta Facebook-oldalára:

Ahogy arról már korábban írtunk, Budapest leghosszabb, 20 állomásos metróvonalának felújítását még 2017 novemberében kezdték el az északi szakasszal. Az Újpest-központ és a Lehel tér közti részt még 2019 márciusában adták át, ezután következett a déli szakasz felújítása. A Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közti korszerűsítés 2020 végén ért finisbe – a projekt elején még azt tervezték, hogy ekkor már az egész vonalat át fogják adni, de ekkor még hátravolt a legösszetettebb, középső szakasz.

A Lehel tér és a Nagyvárad tér közti részt 2020 novemberében zárták le teljesen. A középső, belvárosi részen nem egyben, hanem szakaszosan zárták le az állomásokat: a Ferenciek terén és a most átadott Arany János utcánál már 2020 tavaszán elkezdődött a munka, aztán júliusban a Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed következett. Végül 2020 novemberében a megmaradt három állomást – Kálvin tér, Deák Ferenc tér, Nyugati pályaudvar – zárták le.

Ahogy a lezárás, úgy az átadás is szakaszosan történt: a Kálvin teret, a Corvin-negyedet és a Semmelweis Klinikákat már tavaly májusban visszakapták a budapestiek. Idén januárban a Ferenciek terét és a Deák Ferenc teret adták át, majd márciusban a Nyugati pályaudvar és az Arany János utcai megálló átadására is sor került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!