Belebújna Szabó T. Anna cipőjébe vagy segítene valakinek azzal, hogy vesz egy Bukta Imre-képet? Most itt az alkalom
2023. május 2. – 05:29
Tíz éve alakult mozgalomként, majd egyesületté alakult, és működése kezdete óta több mint száz embernek segített visszatérni a hajléktalanságból bérlakásokba, valamint több mint háromszáz ember lakásbérleti díját segítette kiegészítéssel az Utcáról Lakásba Egyesület.
A szervezet, amely a működése tíz éve alatt többek között lakásügynökséget alapított, mobilházprojektet valósított meg, valamint könyvet is megjelentetett hajléktalanok történeteiből, a fennállása tizedik évfordulóján ismert kortárs írók és gyerekírók, képzőművészek és illusztrátorok alkotásaiból és személyes tárgyaiból szervezett árverést, hogy az így befolyó összeg is segítse munkájukat.
Az egyesület felkérésére olyan ismert alkotók mondtak igent, mint például Bukta Imre, Erdős Virág, Kemény Zsófi, Nádasdy Ádám, Rutkai Bori vagy Szabó T. Anna. Ezt az úgynevezett Könyvhajlék árverést idén negyedszer rendezik meg, több mint harminc kikiáltási tárgyra lehet licitálni. Az aukció élő lesz, május 13-án a FUGA-ban tartják.
A legmagasabb kikiáltási ára (430 000 forint) egy Bukta Imre-festménynek, az idén készült Öreg rocker pillangóval című képnek van (tempera, akvarell, tus, grafit, színes ceruza papíron, 27x37 cm), a különleges ajándékok között található Darvasi Lászlótól az Ez egy ilyen csúcs – a nagy Szív Ernő-füzet egy dedikált példánya, Erdős Virág „ezt is el” című verseskötet teljes szövegének saját kezűleg készített kézírásos változata, Haász Katalin festőművésztől – nem rokona a szerzőnek – a „Saját erdő, beszélgetések Nádas Péterrel” című filmhez 25 számozott példányban készült kiadvány egy kötete. A legszemélyesebb árverési tárgyakat – például egy egyedi tervezésű, a Barack Divatműhelyből származó ruháját, piros magassarkú lakkcipőjét és noteszét személyes bejegyzéssel – Szabó T. Anna ajánlotta fel.
Tartanak egy online árverést is az úgynevezett Otthonmesék kezdeményezésnek köszönhetően. Ezen az Író Cimborák az Illusztrátor Pajtások és a Hetirajz csapatainak alkotásaira, összesen 32 alkotáspárra lehet licitálni a virtuális térben május 12-ig. Mások mellett Bódi Kati, Dániel András, Kiss Ottó és Miklya Zsolt alkotásai vannak a listán.