Jónak lenni jó! – mondta magyarul Ferenc pápa

2023. április 28. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

A pápa beszédben azt mondta, hogy konfliktusok helyett harmóniára van szükség. „Egy olyan Európára gondolok, ami nem válik önmaga túszává” – mondta.

„Budapest a szentek városa” – a pápa beszélt Szent Istvánról, „aki akkor élt, mikor a keresztények Európában egy közösségként éltek”. Szerinte Szent Istvánt az őszinte keresztényi szeretet vezette, mikor utódjának a szeretetről írt.

„Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”

– idézte Szent István fiához intézett intelmeit a pápa.

Ferenc pápa beszédet mond az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel szervezett találkozón a Karmelita kolostorban 2023. április 28-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Ferenc pápa beszédet mond az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel szervezett találkozón a Karmelita kolostorban 2023. április 28-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„Jónak lenni jó, és jobb adni mint kapni” – mondta magyarul Ferenc pápa. Ferenc pápa többször is idézett az Alaptörvényből, főleg azokat a részeket emelte ki, amik a népek és népcsoportok békés együttélésére utal. Megköszönte a magyar egyházi vezetők munkáját, akik szerinte élen járnak az egyházi munkában. „Isten áldd meg a magyart” – zárta beszédét magyarul a pápa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!