Novák Katalin: Ferenc pápa legutóbbi látogatása a keresztény közösség erődemonstrációja volt

2023. április 27. – 23:00

Másolás

Vágólapra másolva

„Személyesen és lélekben is készülök erre a találkozásra” – mondta Novák Katalin Ferenc pápa hétvégi budapesti látogatásáról a Kossuth rádióban az MTI összefoglalója szerint. A köztársasági elnök szerint a katolikus egyházfő magyarországi útja mindenki számára kiemelt esemény, amely az ember életében lehet, hogy csak egyszer történik meg.

Novák arról is beszélt, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatása melletti döntésben szerepet játszott szerinte, hogy a magyar emberek határozottan kiállnak a béke, a családi értékek és a gyermekek védelme mellett, valamint az is, hogy támogatják az üldözött keresztényeket.

Felidézte Ferenc pápa húsvéti homíliáját, amikor arról beszélt, hogy egyszerre imádkozik az ukrajnai és az orosz elesettekért is, mert minkét oldalon vannak súlyos veszteségek. A háborúban álló mindkét féllel szükségesnek tartja a katolikus egyházfő a kapcsolat felvételét, a kapcsolattartást, hiszen ez vezethet ahhoz, hogy elkezdjenek egymással beszélni egy későbbi béke érdekében – mondta. Novák szerint ebben is hasonló álláspontot képvisel Magyarország, hiszen „mi, magyarok hisszük, hogy mielőbb békére van szükség”.

Amíg Ferenc pápa Budapesten lesz, a világ egy része ide fog figyelni. „Úgy érzem, hogy fel tudja ébreszteni sokakban azt a kérdést, hogy egyáltalán tényleg helyes-e az, hogy a háború táplálásának az irányába teszünk lépéseket, és nem a béke irányába. Én erőteljesen vágyom arra, hogy olyan békeüzenet induljon el innen Budapestről a Szentatya magyarországi látogatása alatt, amely sokakat megindít majd” – jelentette ki Novák.

A köztársasági elnök meghatározónak nevezte a 2021-ben Magyarországon rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust és Ferenc pápa akkori látogatását.

Úgy fogalmazott, az olyan „erődemonstráció volt”, amely megmutatta, hogy milyen a keresztény közösségek ereje idehaza.

Meggyőződése szerint ez is megerősítette Ferenc pápát abban, hogy érdemes visszajönnie Magyarországra, mert „lehetünk ilyen értelemben a kereszténység megerősödésében fontos szerepet játszó hely”.

Novák Katalin az interjúban különlegesnek nevezte Magyarország és a Vatikán kapcsolatát. „Úgy látom, hogy a Vatikánban számontartanak minket, ez megítélésem szerint részben köszönhető a történelmi gyökereknek, a több mint ezeréves magyar keresztény államiságnak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!