A szülők és a diákok is támogatják, hogy az Óbudai Egyetemhez kerüljön a Szinyei Gimnázium

2023. április 20. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

475

A szülői munkaközösség képviselői és a diákönkormányzat is arra szavazott, hogy az alapítványi fenntartású egyetemé legyen a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium – írja a Napi.hu.

Ahogy korábban megírtuk, bejelentkezett a főváros VI. kerületében található Szinyei gimnázium fenntartásának átvételére az alapítványi működésű Óbudai Egyetem. A Belső-Pesti Tankerületi Központ már ekkor jelezte, hogy nyitott az iskola átadására.

A fenntartóváltásról – amit jelenleg a többség támogat – a végső döntést Pintér Sándor belügyminiszter hozza majd meg várhatóan május 31-én.

Az egyetem azért szeretné átvenni a Szinyeit, mert nyitni szeretnének a köznevelés irányába – mondta Molnár András, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese a szülőknek. Az iskolai képzésen nem változtatnának, azt törvény és az iskola szakmai kollektívája határozza meg, csak fenntartóként jelennének meg. Az Óbudai Egyetem középtávú beiskolázási programjának részeként a képzési portfólió bővítését, az egyetemi és a középiskolai oktatás közötti átjárhatóság szélesítését tűzte ki célul.

Az nem példa nélküli, hogy egyetemek közoktatási intézményeket is működtessenek, ott van például a tanárképzéssel is foglalkozó Eötvös Loránd Tudományegyetem vagy a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája, az viszont még nem fordult elő korábban, hogy egy egyetem így bejelentkezzen egy középiskola fenntartására.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!