Már a rendőrség is rég tudja, hogy a tilalom hülyeség – a Madách téren tüntettek a drogliberalizációért

2023. április 20. – 17:25

Már a rendőrség is rég tudja, hogy a tilalom hülyeség – a Madách téren tüntettek a drogliberalizációért
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Napos, kellemesen langyos időben kezdődött el csütörtök délután 4-kor a Magyar Kétfarkú Kutya Párt drogliberalizációért szervezett tüntetése a budapesti Madách téren. A Million Marijuana March kezdetekor körülbelül 150-en gyűltek össze a téren, a legtöbben kisebb társaságokban söröztek és cigiztek.

Az eseményt egy amatőr koncert vezette föl, a beszédek stílszerűen 16:20-kor kezdődtek. Az első felszólaló Kovács Gergely, az MKKP társelnöke volt, aki arról az esetéről beszélt, amikor tavaly őrizetbe vették, amiért nyilvánosan füvezett. Szerinte az eljárás nevetséges volt, a szakértők a vizeletében nem is találtak THC-t.

A második felszólaló Döme Zsuzsa, a párt másik társelnöke volt. Ő arról beszélt, hogy a magyar politikusok hozzáállása teljesen elmaradott, egy dolog viszont sokat változott: a fű ára, ami 30 évig 2000-2500 forint között volt, most már viszont inkább 4000-4500 forint között van.

Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna a színpadon – Fotó: Huszti István / Telex
Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna a színpadon – Fotó: Huszti István / Telex

Döme Zsuzsa szerint ennél is többet változott a rendőrség és a bíróságok hozzáállása, a hatóságok (legalábbis Budapesten) pontosan tudják, hogy a magyar fűtilalom nevetséges és kontraproduktív.

Utána Sárosi Péter, a Drogriporter szakértője üzent egy videóban. Ő épp Ausztráliában van egy drogkonferencián. Arról számolt be, hogy a világ legtöbb országa a liberalizáció felé halad, a fű alig száz éves tilalma pedig rengeteg kárt okozott a társadalomnak. Döme Zsuzsához hasonlóan ő is kiemelte, hogy az emberek mindig is „drogoztak” az 1848-as hős Klapka György például hatalmas szmóker volt. A beszédek után ismét koncertek következtek.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az MKKP évek óta küzd a fű legalizálásáért, közismert szlogenjük a Marilizáljuk a legahuánát! A mostani esemény leírásában is azt írták: „A fű legalizálásán túl célunk egy okos drogpolitika: kevesebb stressz, hazugság és képmutató, betarthatatlan törvény, több realitás és szociális ellátórendszer. Zavar minket szmókerek kriminalizálása, az orvosi marihuána ellentmondásos szabályozása és a kender növény démonizálása is.”

Az esemény nevét adó Million Marijuana March egy, a világ számos országában megtartott esemény, amelyen mindenhol a fűfogyasztás legalizálásáért, könnyítéséért vonulnak fel a résztvevők. Az eseményt több országban április 20-án tartják a füvezésre utaló 4:20 kifejezésre utalva.

Az alkoholnál és dohányzásnál sokak szerint jóval kevésbé káros kannabiszfogyasztást a világ egyre több országában dekriminalizálták vagy legalizálták az elmúlt években. Németországban legutóbb arról született döntés, hogy jövő évtől minden felnőtt 25 gramm kannabiszt tarthat majd magánál büntetlenül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!